Eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” (Szent János apostol ev. 20: 19)

Egy régi napórára ezt a feliratot helyezte el készítője: „Későbbre jár, mint gondolod”
Az óriási ökológiai, gazdasági, migrációs problémákkal mellyel szembenéz a világ az egyházak vezetői, tudományos testületei rendre megteszik ajánlásaikat a politika felé, hogy nagy a baj azokon a kontinenseken ahol túlnépesedés van, másrészt a fejlettnek gondolt nyugat, a G 7 országok lakossága csökken, elöregedett a társadalom, stagnál a GDP, a kutatásra fordított összeg kevés.
A világ három globális központja pedig kialakítja az új világrend erőn és érdeken alapuló stratégiáját, csak magára és hasznára gondolva.
A Római Klub, a Riói Konferencia ajánlása mögött áll a szentséges pápa, nagy tekintélyű püspökök, tudós egyházi testületek, de a politika csinálóit, a világ urait mindez hidegen hagyja.
Pedig a világ lelkiismerete, erkölcsi iránytűje, megfellebbezhetetlen tekintélye a pápa.
Gondoljunk a lengyel Karol Wojtyla krakkói érsekre, a német Jozef Ratzinger dogmatika professzorra, aki Isten „rottweilere” volt, és a most hazatért egykori Buenos Aires-i érsekre,Jorge Mario Bergoglio – Ferenc pápára.
A világ vezetői elzarándokolnak a ravatalhoz, csak éppen tanításaikat, tanácsaikat, intelmeiket nem, vagy alig fogadták meg az elmúlt 50 esztendőben!
Szépen nyilatkozta Meloni asszony Itália miniszterelnöke: „Amit a diplomáciáról tudok, azt a szentatyától tanultam”

Continue Reading →

„De ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok” (Szent János apostol ev. 14:19)

„Tűzzel kivert száján a régi szó, a visszahívó föld zenéje égett,
Ó, idegenül hallgatók, hogyan érthették volna ezt a lázbeszédet?”
(Áprily Lajos)

Magyar Testvéreim!

Nagycsütörtök, Nagypéntek, Húsvét titkát, misztériumát, kegyelmét ünnepeljük.
A megváltás áldása fölött örvendezünk, harangozunk, reménykedünk.
E három szent napon nem az emberek tettek valamit, hanem ezt egyedül Isten tette.
Ő az emberekhez vezető utat járta végtelen szeretetben.
Megítélte azt ami emberi, és kegyelmet ajándékozott érdemeinken felül.

Boldog Özséb Plébánia (Kézdivásárhely) – „Csodálatos, ahogy énekeltek, párja nincs a világon”, – írta valaki

Continue Reading →

„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta azt, és így szólt:” (Szent Lukács ev. 19:41)

Régi bibliai gondolat, hogy a hívő ember zarándok e világban.
Ősatyák, próféták, Isten engedelmes népe, Szent Urunk és majd apostolai járták a zarándok utat.

122. 134. Zsoltárok évezredes üzenete: „Az Úr házába megyünk! Lábunk megáll kapuidban, Jeruzsálem”– vágyakozása 409. Dicséretünk dallama: „Utas vagyok e világban, Mennyországban, vár örök hazám készen” – rögvalósága.
Katolikus testvéreink tiszta fohásza: „A mennyei szent városnak gyöngykapui ma felnyílnak, Jézus édesanyjának, áldott Szűz Máriának”
Virágvasárnap van!

Continue Reading →