„Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat” /Szent János apostol evangéliuma 14:4/

A húsvétot követő hatodik vasárnap mennybemenetel és pünkösd közötti a várakozó egyház vasárnapja. Ez a vasárnap annak az ígéretnek a jegyében telik, hogy eljön a Vigasztaló. Nevét a 27. Zsoltár 7. versétől kölcsönözte: „Halld meg Uram hangomat, hívlak. Irgalmazz nékem, hallgass meg engem.” Exaudi! Hallgass meg!

Continue Reading →

„Te pedig ugyanaz maradsz, és esztendeid nem fogynak el.” „Ülj az én jobbomra” /Zsidókhoz írt levél 1:12-13/

A korai keresztyénség a mennybemenetelt megelőző napokat könyörgéssel töltötte. A tavaszi vetésért, és az előtte álló feladatok elvégzéséért imádkozott. A római katholikus egyház ma is ajánlja az áldozócsütörtök előtti imahetet. Később néhány protestáns egyház is átvette ezt a szokást, s Szent Urunk mennybemenetele előtti vasárnapot Rogate vasárnapjának, imádkozás vasárnapjának nevezte.

Continue Reading →

„A Felséges örökséget adott a népeknek, és szétosztotta az ember fiakat, megszabta a népek határait” /Mózes V. 32:8/

Régi hagyománya és törvénye volt az egyháznak, hogy az esperes egy vizitációs tanácsossal meglátogatta évente egyszer a megyéjébe eső gyülekezeteket.
Mindig volt áldása a kanonika vizitációnak, hiszen közvetlen láthatták egy gyülekezet életét, meghallgatták örömeiket és gondjaikat. Arra is jók voltak ezek az alkalmak, hogy tájékozódjanak az eltelt egy év lelki és anyagi épüléséről.

Continue Reading →

Köszöntjük olvasóinkat!

Már több mint öt éve működik Mohácsi László tiszteletes úr Igei útravaló hazafiaknak című rendhagyó igehirdetése.

Bizony, hiányt pótló írások születtek ezalatt a hosszú idő alatt. Laci bácsi megmutatta, hogyan és miről kellene szólnia a templomokban a vasárnapi istentiszteletnek, misének.

Magam csodálom kitartását, hitét abban amit csinál. Áldozatos munkájával minden hétvégén megajándékozza a tisztelt olvasókat egy-egy igei gondolattal, útravalóval.

Continue Reading →

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden” /Szent Pál apostol II. Korinthus levele 5:17/

„Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek, a rossz tettek, a bűnök lehúznak, beszennyeznek bennünket.
Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal egyre jobbakká ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré. Tetteink meghatároznak minket”

Continue Reading →