
Makovecz Imre építőművész utolsó, zseniális munkája
Magyar Testvéreim!
Negyven esztendeje, az Úr 1985. évének kezdetén akkor Geszteréd – Bököny – Érpatak fiatal lelkipásztoraként lelkesedéssel keresett egy már akkor sikeres bökönyi vállalkozó atyafi, hogy elkísérném-e Szatmárnémetibe?, gépeihez szüksége lenne ottani alkatrészekre.
Éden már elveszett, de Tündérkert még meg lehet, – reménnyel indultunk a piros 1200-es Ladával Csengersima-Pete határátkelőhöz.
A 10 km-es sor jobb esetben mintegy 6 órányi várakozást vetített előre a már ott szenvedő sors társak szerint.
Átszenvedve magunkat a régi magyar patinás város főterén azonnal odasereglett néhány viharvert magyar szomorú sorsával, végre láthat egy magyar rendszámot.
Csomag kávé, amo szappan, magyar nyelvű könyv, Biblia ott akkor olyan kincsnek számított, amit nem lehet ma már értelmezni.
A templomi Énekeskönyv Himnusz c. lapját ki kellett tépni, a lelkész úgy mondta be: „Énekeljük az 52. sz. éneket”, – a Himnusz szót sem lehetett kiejteni.
Percekig tartott csak a találkozás öröme, hiszen a jellegzetes öltözetű, viselkedésű, fellépésű Milicia körülvett bennünket.
Ott akkor ketten mi volt az anyaország, a szabadság és a remény!
Józsi barátom hevesen gesztikulált a román erőnek és magyarázta, hogy több ok miatt jogunk van itt lenni.
A secus csak annyit mondott: „Joguk itt román földön csak nekik vannak, és hagyjuk el az országot, mert papostól élvezhetik vendégszeretetüket a toronymagas párt házzal szemközti zöld épületben, majd Máramarossziget börtönében”
Olyan erővel szorította torkom Trianon átkozott következménye, az évtizedek alatt „eltüntetett” magyarok tragédiája, a teljes kilátástalanság, hogy gondolatom sem maradt.
A fűtetlen, áram nélküli blokkból gyorsan lejövő barátunk félve körbenézett, odaadta az alkatrészt Józsinak és csak annyit mondott:
„Menjetek gyorsan, szeretnék veletek együtt templomban lenni vasárnap, meghallgatni Lászlót, de a mi életünkben erre már nem fog sor kerülni.”
Áldott Istenünk öt év után elhozta a szabadulást, válaszul kishitűségünkre. Szatmárnémeti templomaiban később szolgálva kerestem arcát lépcsőházi ismerősömnek, de nem találtam.
40 év után pedig megállás nélkül gurulhatunk át kedves hazánk e megszentelt vidékére.
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim”, – így szól az Úr.
(Ézsaiás próféta 55:8)
„Hiszi-e tiszteletes papság, hogy ez így igaz?”
(Ft. Tőkés László püspök, 1991. június 22. Debrecen, Nagyerdei stadion)
Temesvár: megszólalása után százezren kiáltották: „Van Isten!”
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Ceausescu ellen hangolta a Tőkés melletti szolidaritás tüntetést
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Ady Endre: Az utolsó hajók
Csík Zenekar: Most múlik pontosan
„Magyarok vagyunk különleges kultúrával, ami sehol nincs a világon”, – írta valaki USA-ból
‡ Még lelkünkben cseng szent karácsony ünnepének Angyali Üdvözlete, melyre válaszul megszületett Szűz Mária szívének boldog himnusza, mely egyetlen „igenje” által Ő lett a Szentháromság kedvese.
Karácsonyi lelkünk mélyen becsüli Szent József gondoskodó szeretetét a nagy nyomorúságban, elutasításban és a kirekesztés keserű óráiban.
Alázattal hordozta sorsát, egyetlen szavát sem jegyezte le az Újszövetség, de cselekedetei mindennél többet mondanak el.
A Szent Család példa, szállást kereső sorsa nem csupán népi hitéletünk ima kilencede, hanem méltóság, szépség, értelem, kedvesség, bölcsesség, munka, mert a munkát is lehet szeretni, ha az nem a profit gyűlöletes hajszolása. Akik ott és azóta hitet tettek a Szent Család mellett, már előre vetítette mártír sorsukat. Keresztelő Szent János, Szent István diakónus és az apostolok vértanúsága már készítve volt a gonosz által.
A karácsony nem emlékünnep, hanem élő ünnep, a reménység zarándokai vagyunk.
A dobogó szívű Isten találkozik velünk, a jóságos Isten arca tekint reánk a Gyermekben.
Nem mi fabrikáljuk a karácsonyt, hanem Isten küldi számunkra legtisztább szeretetét.
Az esztendő fordulóján
Az esztendő fordulóján
Összegyűltünk mind ez órán,
Oltárodnál leborulunk hál’adásra,
Mindentudó színed előtt számadásra.
A múló év minden napja
Kegyelmedet megmutatja.
Testi-lelki bajainkban gyógyítottál,
Haláltestvér karjaitól megtartottál.
A mezőket te ruházod,
Ég madarát te táplálod;
Nem engedtél elpusztulni árván minket,
És megadtad mindennapi kenyerünket.
Könnyeinket szárítgattad,
Homlokunkat simogattad,
Ha tévedtünk, a jó útra rátereltél,
Ha elestünk, irgalmasan fölemeltél.
Hálásan hát megfogadjuk,
Törvényedet el nem hagyjuk,
Új esztendő minden napján légy mellettünk,
Hogy a bűnnek szeplője se érje lelkünk.
S ha majd eljön a végóra,
Ajkunk nyílik búcsúszóra,
Hozzád vigye lelkünket az őrzőangyal,
Hol nincsen nap, nincsen éj, csak örök hajnal.
Az Úr csodásan működik – Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye 25 gyülekezetének 250 énekese
Székelyszenterzsébet 2019. november 19.
‡ Az Újszövetség legtisztább, legművészibb, legmélyebb görögséggel írott könyve e mű, melynek rendkívüli szellemi ereje egy olyan emberre vall, aki nemzedékének legnagyobbjai közé tartozott. Az Ószövetség szentírástudománya, az alexandriai iskola hellén műveltsége, korának filozófiája szólal meg e misztikus műben, mely napi igénk e hetekben.
Esztendő végén leltárt készítve végiggondoljuk megtartott életünket, elvégzett munkánkat, remény lett dolgainkat mély hálával tartozunk Istennek.
A Heidelbergi Káté ezt az axiómát így fogalmazza meg: a hit nemcsak bizonyos ismeret, ami által igaznak tartom mindazt,amit Isten az Ő Igéjében kijelentett, hanem szívbéli bizalom is, melyet a Szentlélek által ébreszt bennem.
‡ Örömteli szívvel írom, hogy esztendőnk utolsó napjára is megajándékozta Kedves Híveinket egykori Kedves Tanárom, Ft. Prof. Dr, Dr. Csohány János Professzor Úr egy rövid írással.
Tudása, következetessége, hazafisága, szeretete, rendíthetetlensége iskolapélda lett lelkipásztor nemzedékek számára.
Dermesztő vizsgákra készülve huszonéves zöldfülűek nem hittük, hogy közülünk való lehet e kivételes szívű és lelkű tanár.
Csohány János: Óév utolsó napja, vagy Szilveszter?
Hol itt a kérdés? A kettő nem ugyanaz? Igen is, nem is. Vallásfelekezeti különbség van a két szóhasználat között. A római katolikus egyház december 31-ét I. Szilveszter (314–335) pápa emlékének szentelte. Ezért van a neve a kalendáriumban. Gyermekeket keresztelnek, vagy inkább kereszteltek a szentté avatott pápa nevére. Az óévbúcsúztatás az ő napjára esik. Szilveszterezésnek is hívják a nevezetes eseményt, ahogy dukál. A református egyház óév utolsó napi istentiszteletre várja tagjait délután vagy este és nem szilveszterire. A katolikus év végi hálaadó szentmisére. Számvetés és előretekintés alkalmai ezek az Isten házában. A református ember is lehet, hogy vidám társaságban tölti ezt az estét, éjszakát, de akkor már ő is mondja, hogy szilveszterezik.
Az óesztendő utolsó napjához számos népszokás fűződik. Szilveszterinek is nevezik őket. Régen ugyanis ráértek foglalkozni egymással az emberek. Közösséget alkottak. A tréfa ideje volt az esztendő utolsó napja minden olyan hitfelekezetnél, amelyik a Gergely-naptárt használta. A tréfák között voltak csúfondárosak. A szokások egy része pedig egyenesen babonás volt. Aztán körbe járt a kulacs, a kupa, vagy éppen a pohár. Járták a pincét az orrossal, ahogy felénk a Hajdúságban a kancsót titulálják. Az emberek mindenesetre törődtek Istennel és törődtek egymással. Megadták az Istennek, ami az Istené, istentiszteletre, vagy év végi hálaadásra mentek, aztán meg szilvesztereztek.
Mára a szilveszter lett a fontosabb. Sokaknál a kizárólagos. Pedig másként lehetne búcsúzni az óévtől, ha lenne érte Isten iránti hála. Több reménnyel lépne az új esztendőbe az, aki a Mennyei Atya kezét fogná.
Csohány János
Köszönjük szépen Professzor Úr tanítását, Isten gazdag áldása kísérje életét Szerettei közösségében jó egészségben, alkotói gazdagságban az új esztendőben is.
Arany János: Toldi 3. ének
Előadja Csernák János színművész
Tolcsvay Béla: Szép Szerelmem, Magyarország

E páratlan szépségű természeti környezetbe álmodta Istenünk e szorgalmas népét,
kik 1229-től három Vármegye határán sok próbát szenvedve töretlen hűséggel építik szép királyi városukat
‡ Örömteli meglepetés volt számunkra, hogy az Igei útravaló idei utolsó számát megtisztelte ünnepi köszöntőjével Polgármester Úr!
Hálaadás és öröm van szívünkben, hogy szép hazánk és ezen belül Hajdú-Bihar vármegye minden külső körülmény és nehézség ellenére békességben élve idén is tisztességes fejlődét tudott felmutatni.
E fejlődés egyik zászlóshajója Polgár Városa, melynek hídja nem csak Tiszaújvárossal köti össze, hanem jelképesen minden jóakaratú emberrel, lehetőséggel, pályázattal, szép reményekkel, szolidarítással, ahogy munkaülésünkön láthattuk is.
Minden nemes célját áldja meg a Jó Isten ott élő népünknek a város vezetőinek szakértelme által.
Tóth József: Egy gondolat a szeretetről – Ünnepi köszöntő
Ünnepre készülve gondolkodtam el azon, hogy szeretet szó tartalma és jelentése valójában sokkal több, mint szépen szólni, jókat kívánni, ajándékot adni és kapni.
A szeretet legmagasztosabb tartalma a biztatás, elismerés, tisztelet, gyámolítás, s felemelni nehéz sorsú embertársainkat magunkhoz, és leginkább magunk elé engedni.
A szeretet világi jelentése pedig másoknak szabad levegőt adni, hagyni mindenkit őszintén beszélni és engedni szabadon cselekedni. Szeretném, ha mind többen értenék.
Békés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok!
Tóth József polgármester
Olvasóink nevében áldásokban, sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk Polgár Város közösségének
„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak meg”
(Ézsaiás próféta könyve 40:31)
Pilinszky János: Mielőtt
Előadja: Balázs Csórics
Vörösmarty Mihály – Erkel Ferenc – Kárpátia zenekar: Szózat
E Turul-madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Erdély legszebb épületei között a zetelaki templom
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Van egy templom Karcsán, amiről úgy tartják, a tündérek építették
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Bethlen Katára emlékeztek Fogarason, aki szívével, lelkével pásztorolta az erdélyi református népet
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Isten tudósnak is elhívhat
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, pdf formátumban, új lapfülön olvashatják!)
Hálásan köszönjük mindnyájunk nevében a honlapunknak nyújtott múlhatatlan értékű segítségét ebben az esztendőben is:
Ft. prof. Dr. Dr. Csohány János Professzor Úrnak
Nt. Hegedüs Lórántné Kovács Enikő Mérnök Asszonynak
Ft. prof. Dr. Karasszon Dezső Orgonaművész Úrnak
Király Zoltán Főgondnok Úrnak Hazatérés Templom
Dr. Medgyessy István Dékán Úrnak
Stábunk nevében Ézsaiás próféta szavával kívánunk Kedves Testvéreinknek jó egészséget, sikerekben gazdag boldog új esztendőt
Debrecen – Józsa,2024. december 31.
A kép forrásai:
református.hu
hu.wikipedia.org
erdely.hu
kronikaonline.ro
romkat.ro
msn.com
publicdomainpictures.net













