„Ragadj pajzsot, vértet, és siess segítségemre!” (Zsoltárok Könyve 35:2)

A kínai Nagy Fal:
hossza 20 000 km,
épült Kr. e. 210 – Kr. u. XVII. sz.
24 HUN törzsszövetség fénylő emléke

Magyar Testvéreim!

A Lélek által megszentelt intellektus hívő bizonyságtétel, mely életünk pecsétje.
A bizonyságtétel tüze, a hivatástudat lángolása, a haza népének szeretete mindenek fölött, ami hitelt és veretet ad a szónak, az Ige igéző hatalmával.
Különösen abban az időben, amikor már nagyon gyűltek a vészterhes fekete fellegek anyaszentegyházunk és népünk egén.
Éppen ekkor kell igazán a pásztor, lelki-szellemi irányítónk, amikor megsemmisítésünkre tör egy Birodalom.
Egy tatáron már túl voltunk, de Oszmán hadai csak ez után következtek.
Kapisztráni Szent János igehirdetései olyan tömegeket mozgatnak szerte Itáliában, hogy „lassan a szabad ég alatt sem férnek el”.
Biblikus igehirdetése egyben lelki gondozás is volt, szíven találta őket, mint az első pünkösdkor Péter beszéde.
A papság tükre c. rövid dolgozata olyan erejű munka, melylelkész diploma ünnepség fénypontja lenne ma is, ha használnák!

Nándorfehérvári Diadal 1456

Kapisztráni Szent János és Hunyadi János zászlóin a Jézus monogram, mely alatt a török ellen harcoltak

Arany János: Kapisztrán

Fut Mohammed földön, vízen;
Védve immár a vég Nándor;
Homlokát letörli a hős
Hunyadi és Kapisztráno.

Borulának buzgó szívvel
Boldogasszony zsámolyához,
Te-Deumot, Téged-istent
Tart az ősz Hunyadi János.

Minden oszlop olyan zászlós,
Mintha mennybe szállna szárnyon;
Diadalmi dícsérettől
Dagadnak a bolthajtások.

És Kapisztrán így könyörge:
Oh, kegyes szűz, méhben áldott!
Hála néked; mert te véded
Hullámhányta hajócskádat!

Mert karomba vén koromban
Küldsz erőt és gyorsaságot:
Paizsodnak fénye előtt
Porba hulltak a pogányok.

Oh, fedezzed a keresztet,
Hogyha már én sírba szállok;
Végső harcom megharcoltam,
Nincs több hátra e világon. –

Ám leoldja olvasóját
Hunyadi vitéz, a jámbor;
Fon füzérbe, koszorúba,
Szép könyörgést, szép virágot.

S mind’ ezt mondja, míg levonja
Olvasóján a gyémántot:
„Védjed Isten a magyar hont,
És te szent Szűz, méhben áldott.”

És midőn a rózsát vonja…

Abasári Kórus – Nagy Feró – Aba Gyöngy Zenekar: Fel barátim drága Jézus zászlaja alatt

Hunyadi János magyar kormányzó
Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása

prof. Dr. Visy Zsolt régész: A DÉLI HARANGSZÓ MAGYARORSZÁGON
(Az írás a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Kárpátia zenekar: Nem engedünk 48-ból

1456. június 3. napjától hatalmas üstökös világított az égen

Kedves Gyula: Pap és tábori lelkész vértanúk 1849

Szép Errnő: Imádság – előadja Nemcsák Károly színművész

Kárpátia Zenekar: Lement a nap

EGRI BAZILIKA

E Turul-madár szárnyai őrizze a hont

Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat

200 éve született Budapest vőlegénye, a kockás báró
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Tervezett lakosságcsere? Ukrajnai Jeruzsálem(ek)?
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Tömegmészárlást hajtottak végre a magyar foglyok között a törökök Mohácsnál
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Henrietta három pataki hónapja
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

„Dolgozni kell, s a pálinkát csak mértékkel!” – tanácsolja a 100. életévét betöltő Bartha Mihály úzvölgyi veterán
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Az erdélyi ásványvizek királynéja: Borszék a 19. században
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvasható!)

Nt.Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írást a képre kattintva, pdf formátumban, új lapfülön olvasható!)

Mohácsi László
tiszteletes úr

Debrecen-Józsa, 2024. július 20.

A képek forrásai:
travelorigo.com

hu.wikipedia.org
romkat.ro
mandiner.hu
oroszhirek.hu
kronikaonline.ro
reformatus.hu
erdelyikronika.net
erdely.ma
publicdomainpictures.net