
(épült 1330 as években), Zabar – Nógrád Vármegye
Nógrád-Heves-Borsod-Gömör Vármegyék össze-szögellése
(Zabary-Bebek családok birtoka 1359-től)
Magyar Testvéreim!
Sok ember szívében fogalmazódott, énekelt, muzsikált tovább a zsoltár, hogy milyen jó az Isten a tiszta szívű emberekhez, akik Őt választották a világ helyett.
Sokan családi körben ünnepelve terített asztalok mellett élték át a pillanat szentségét. Sokan hálaadással áldották Istent templomainkban,
Sokan örültek, hogy megérhették a szeretet ünnepét, hiszen mentek el ismerőseik a minden élők útján.
Sokan voltak azok is, akik siettek be a Klinikák kapuin, vitték szeretteiknek kis csomagjaikat a gyógyulás reményében.
Sokan voltak azok is, akik a Köztemető kivilágított ravatalozója felé igyekeztek, vitték virágaikat szeretteik sírjához, mert ez a karácsony nagyon fájt nélkülük.
Sokan voltak azok is, akikre senki sem várt, akiktől elvett az élet minden földi szépet és jót, végül pedig még a reményt is.
Demjén Ferenc : Gyertyák
Tompa Mihály — Latinovits Zoltán: A madár, fiaihoz
‡ Béza Tódor francia reformátor atya fordítása, majd Szenczi Molnár Albert reformátor atya újabb fordítása és kottába írása mennyei ritmussal adja vissza Ászáf gondolatait, az Ószövetség – ima gyöngyszemét, – genfi zsoltárok néven .
„De én mindig nálad vagyok, És közeledben maradok,
Mert te megtartál jobb kezeddel, Nagy ínségemben nem hagyál el.
Tanácsoddal vezérlj engem, És igazgass ösvényedre,
Aztán végy fel dicsőségre, Tégy ily kegyesen énvelem!
A mennyekben te vagy nekem, Csak egyedül én Istenem,
Az egész földön senki nincsen, Kit kívüled lelkem kedveljen.
Ha elfogy testem és lelkem, Mégis vigasztalsz szívemben.
Egyéb részem nekem nincsen,Tenáladnál, én Istenem!”
(Zsoltárok Könyve 73 : 12-13 v.)
Ancient Bible Book
‡ Örömmel és hálaadással a szívemben írom, hogy esztendőnk utolsó napjára is megajándékozta népes Olvasóközösségünket
Ft. prof. Dr. Dr. Csohány János Professzor Úr, egykori Kedves Tanárom, aki Óesztendei dolgozatával mintegy megkoronázta éves munkánkat, keretbe szabta 10 éves missziói küldetésünket.
ÓÉV UTOLSÓ NAPJA, VAGY SZILVESZTER?
Hol itt a kérdés? A kettő nem ugyanaz? Igen is, nem is. Vallásfelekezeti különbség van a két szóhasználat között. A római katolikus egyház december 31-ét I. Szilveszter (314-335) pápa emlékének szentelte. Ezért van a neve a kalendáriumban. Gyermekeket keresztelnek, vagy inkább kereszteltek a szentté avatott pápa nevére. Az óévbúcsúztatás az ő napjára esik. Szilveszterezésnek is hívják a nevezetes eseményt, ahogy dukál.
A református egyház óév utolsó napi istentiszteletre várja tagjait délután vagy este és nem szilveszterire. A katolikus év végi hálaadó szentmisére. Számvetés és előretekintés alkalmai ezek az Isten házában. A református ember is lehet, hogy vidám társaságban tölte ezt az estét, éjszakát, de akkor már ő is mondja, hogy szilveszterezik.
Az óesztendő utolsó napjához számos népszokás fűződik. Szilveszterinek is nevezik őket. Régen ugyanis ráértek foglalkozni egymással az emberek. Közösséget alkottak. A tréfa ideje volt az esztendő utolsó napja minden olyan hitfelekezetnél, amelyik a Gergely-naptárt használta. A tréfák között voltak csúfondárosak. A szokások egy része pedig egyenesen babonás volt. Aztán körbe járt a kulacs, a kupa, vagy éppen a pohár. Járták a pincét az orrossal, ahogy felénk a Hajdúságban a kancsót titulálják. Az emberek minden esetre törődtek Istennel és törődtek egymással. Megadták az Istennek, ami az Istené, istentiszteletre, vagy év végi hálaadásra mentek, aztán meg szilvesztereztek.
Mára a szilveszter lett a fontosabb. Sokaknál a kizárólagos. Pedig másként lehetne búcsúzni az óévtől, ha lenne érte Isten iránti hála. Több reménnyel lépne az új esztendőbe az, aki a Mennyei Atya kezét fogná.
Csohány János
Köszönjük szépen Professzor Úr néprajzi elemekkel is színesített tanítását, mögötte látva világunk sokszor szomorú és gonosz valóságát, azoknak sorsát, akik Isten helyett a világot választották és száguldanak a széles úton a kárhozat felé.
‡ „Kicsodám van nekem az egekben?” „Olyan Istenem aki tanácsával vezet engem” – Kiált fel szinte elragadtatással a zsoltáros, és sokan kiáltanak ma is.
Példákon keresztül meg lehet érteni, a ma már talán bonyolultnak és misztikusnak tűnő fohászt.
‡ Zsigmondy Vilmos bányamérnök, hadmérnök. Az alföld artézi kútjainak kifejlesztője, majd az 1848 as szabadságharcban betöltött hősies szerepéért 6 év nehéz vasra ítélte a Habsburg, amit Olmütz szikla cellájában kellett töltenie. – Példája unokaöccsét később a Nobel díj magasságáig emelte!
‡ Lotz Károly: „Azok tettek a legtöbbet, akik a legtöbbet gondoltak a világról”
‡ Kodolányi Bori: „Csákváron újra feltámasztottuk a száz éve még száz fazekassal működő ősi mesterséget”
‡ Barabás Éva festőművész 4 leányával éveken keresztül képtelen volt eljutni Marosvásárhelyről Svédországba.
Eltemetett álmok rejtelmes csodáit őrizte ecsetjeiben, melyek aztán életre kelnek a Hadak útján, Áldás és rontás, Legendák királya, Tordai Országgyűlés, Csíksomlyói búcsú, Madéfalvi veszedelem, Táltos csodaparipák Észak-fok titok, idegenség, lidérces messze fény világában a vásznak fehér mezőin.
‡ Novák Katalin: „Elmegyünk a falig, de ha ez kevés, átmegyünk a falon is. Mi magyarok tudjuk a válaszokat a világ égető kérdéseire és képesek lennénk meg is oldani azokat. Nekünk nem igazunk van, hanem igazunk lesz.”
Adjatok hálát az Istennek
Petőfi Sándor: Mit csinálsz,mit varrogatsz ott?
Mit csinálsz, mit varrogatsz ott?
A ruhámat foltozgatod?
Rongyosan is jó az nékem,
Varrj inkább egy zászlót, feleségem!
Sejtek, sejtek én valamit,
A jóisten tudja, hogy mit,
De elég, hogy szól sejtésem,
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
Nem maradhat így sokáig,
Mi hogyan lesz, majd elválik,
Elválik a csatatéren,
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
Drága áru a szabadság,
Nem ingyen, de pénzen adják,
Drága pénzen, piros véren;
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
Ha ilyen szép kéz varrja meg,
A győzelem belészeret,
S mindig ott lesz közelében;
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
(Pest, 1848. január)
ABAÚJ-TORNAI KRÓNIKA
Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül?
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Gyimesbükk felújított római katholikus temploma az 1000 éves határon
A Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb őrháza, NOHAB mozdony húzza a szerelvényt
9 éves kisleány: „Pap bácsi, itt van 50 lej a templom felújításának befejezésére, napszámba mentem érte, mert tetszett hirdetni, hogy elfogyott a pénz”
A plébános csak nézte a gyermek csillogó szemeit, ragyogó kis életét, Istenes szívét és felnézve a Rákóczi romra arra gondolt: „Nincs hozzá fogható szeretet itt a világ végén, de a meghatottságtól nem tudott megszólalni”
Debreceni Állatkert – Mohácsi Rebeka
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
‡ Hálaadás, számvetés és előretekintés a december vége és a január eleje.
Elvégezzük odahaza, elvégzik az intézmények, szervezetek, vállalatok.
Az ember jobbat remél és bízik, hogy egyszer tényleg nagykorúvá válik az emberiség.
Addig is szívünk-lelkünk-intellektusunk példájával járjunk elől, megmutatva a világnak, hogy számunkra a legrosszabb helyezés csak az első lehet.
Arany János: Poétai recept 1852
Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám,
Hajnal, korom, szélvész, hattyu, rózsa, hullám,
Délibáb, menny, pokol… ha mind egybevészed:
Recipe – és megvan a magyar költészet.
Adj hozzá, ha tetszik, mintegy fölöslegül,
Holdsugárt, amelynek illatja hegedül,
A remény húrjából ezüst szakállakat,
És fond lángostorrá, mint esőszálakat.
A kétségbeesést álomhabnak véljed,
Takarja be a nap a sötétlő éjet,
Rózsád szeme légyen a roppant ég boltja,
Melyből egy meteor a tengert kioltja.
S ha ez mind nem elég: bundára hasalván
Pislants a leányra egy laposat, csalfán;
Fújad a tilinkót szedtevettés szájjal,
S kenje meg Apolló fürteidet…
(1852)
Vörösmarty Mihály – Erkel Ferenc – Kárpátia zenekar Szózat
E Turul-madárszárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Nógrádi György: Aljasság, amit Zelenszkiék csinálnak
Nógrádi György egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő
Ferenc pápa: Kerüljenek napvilágra a háborúk szálait mozgató érdekek és a belőlük származó nyereség nagysága
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Győrffy Sándor Művész Úr köszöntője – Budapest, Hazatérés Temploma
Kedves László,
megköszönve egész évben végzett küldetéses szolgálatodat,
a sokunk számára hetente küldött értekezéseidet,
Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok Neked és családodnak.
Csatolom a ma délelőtti istentiszteletünk hangfelvételét.
Győrffy Sándor
A hangfelvétel I D E kattintva tölthető le!
Nt. Pótor László lelkipásztor Nyírmeggyes: Imádságos szeretettel
(Az írásokat a pdf ikonokon kattintva, új lapfülön olvashatják!)


Kassai Figyelő
AZ ÚR LEGYEN MEGVÁLTOTT NÉPÜNKNEK ŐRIZŐ PÁSZTORA NAGYMAGYARORSZÁGON, DIASZPÓRÁBAN, SZÓRVÁNYBAN
BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT
Debrecen – Józsa,2023.december 30.
A képek forrásai:
miserend.hu
armoireauxsortileges.com
erdely.ma
hu.wikipedia.org
cultura.hu
romkat.ro
arioso.hu
dehir.hu
felvidek.ma
nepszava.hu
publicdomainpictures.net
















