Napi ige és dicséret (2021. január 13.)

Nt. Hegedűs Lóránt református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk János evangéliuma 2. részének 23-25. versei:

23, A mint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hivének az ő nevében, látván az ő jeleit, a melyeket cselekszik vala.
24, Maga azonban Jézus nem bízza magát reájok, a miatt, hogy ő ismeré mindnyájokat.
25, És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről; mert magától is tudta, mi volt az emberben.

Dr. Victor János igemagyarázata:

Igazi hit?
“Sokan hivének az Ő nevében.” Feljegyzi az evangelista Jézus első fellépésének ezt a nagy hatását is, de nem teljes örömmel. Mert a legtöbb ember “hite” azon alapult, hogy “látták az Ő jeleit…” Az ilyen csodatételek látásából fakadó hit még nem az igazi. Ez lehet a lelkes sokasággal való felbuzdulás, lehet másoktól átvett lelki ragály. De amilyen hamar megszületett, olyan hamar el is múlhatik. (23.)
“Jézus nem bízza magát rájuk.” Jól látta az evangelista, hogy az igazi hit a kölcsönös bizalom viszonya Jézus és az emberi lélek között. Aki nemcsak az arca felületét fordítja Jézus felé, hogy fényében sütkérezzék, hanem egész szívét kitárja előtte, az előtt Jézus is feltárja magát, hogy egyre mélyebb titkaiba nyújtson bepillantást. De másoknak csak egy-egy “jelben” nyilatkozik, aztán bezárul előttük! (24.)
“Ő tudta mi volt az emberben.” Így ismerte Jézust az evangelista. Ő átlátott a hirtelen támadt népszerűség csalóka felszínén és a szívek titkaiban olvasott. Őt nem lehetett és sohasem lehet megtéveszteni még az emberi szemeket megtévesztő látszatokkal sem. Még saját magunknál is jobban ismer bennünket és csak az igazi hitet fogadja úgy el, hogy általa bevon az ő bizalmába. Milyennek ismer engem? (25.)

326. dicséret: Dicsőség mennyben az Istennek…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A képek forrásai:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?