Napi ige és dicséret (2022. június 30.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 21. részének 21-22. versei:

21, Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram ez pedig mint lészen?
22, Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!

Oswald Chambers gondolatai:

Az egyik legszigorúbb leckénket azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, amíg rájövünk, hogy veszélyes dolog, műkedvelő gondviselést játszani s hogy ezzel belenyúlunk Istennek másokkal kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni és ezt mondod: “Nem kell szenvedned! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen” – és közben belenyúlsz Isten akaratába, aki megengedte ezt a szenvedést. Meg akarod előzni, Isten pedig azt mondja: “Mi közöd hozzá?” Ha szellemileg megrekedtél, ne hagyd annyiban, hanem Isten jelenlétében állapítsd meg az okát.Talán be kell látnod, azért van, mert beleavatkoztál mások életébe, olyasmit javasoltál, amihez nem lett volna jogod. Amikor neked kell tanácsot adni másnak, akkor Isten adja azt rajtad keresztül úgy, hogy a Szentlélek közvetlenül megérteti veled; a te részed szoros kapcsolatban lenni Istennel, hogy általad az Ő elhatározása jusson el másokhoz áldásukra.

Legtöbbünk élete mindig tudatos, – tudatosan szolgálunk, tudatosan rendeljük alá magunkat Istennek. Mindez még éretlen dolog és nem valódi élet. Az érett kor a gyermek élete, aki sohasem tudatos; annyira átadtuk magunkat Istennek, hogy fel sem ébred bennünk az a tudat, hogy most Ő használ minket. Amikor tudatosan vagyunk megtört kenyér és kiöntött bor, akkor még el kell érnünk a következő fokot, ahol a magunkra gondolás tudatossága eltűnik és arra sem gondolunk, amit Isten tesz általunk. A szent sohasem tudatosan szent; a szent tudatosan Istennek rendeli alá magát.

251. dicséret: Meghódol lelkem tenéked…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?