Napi ige és dicséret (2023. május 24.)

Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész
Nt. Hegedűs Lóránt, református lelkész

Kedves Testvérek!

Mai újszövetségi igénk: Pál apostolnak a zsidókhoz írt levele 10. részének 24-25. versei:

24, És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett.
25, El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.

Oswald Chambers gondolatai: 

Mindannyian hajlamosak vagyunk a szellemi restségre. Nem akarunk belemenni az élet durva, kíméletlen forgatagába, egyetlen törekvésünk az, hogy nyugton hagyjanak; visszavonulunk, hogy megóvjuk nyugalmunkat. A zsidókhoz írt levél fenti verse arról ír, hogy egymást buzdítsuk, tartsunk össze, – mindkettőhöz kezdeményezés szükséges, mégpedig, hogy Krisztus érvényesüljön, nem önmagunk. A különvált, visszahúzódó, magányos élet teljes ellentéte annak a szellemiségnek, amit Jézus Krisztus tanít.

Szellemi mivoltunk próbára van téve, amikor igazságtalansággal, durvasággal, hálátlansággal és mindenféle kellemetlenséggel van dolgunk; mindennek az a célja, hogy szellemileg lustává tegyen minket. Visszahúzódásunkat azzal fedezzük, hogy imádkozunk és Bibliát olvasunk. Csak örömünk és békességünk kedvéért keressük Istent, azaz nem Jézus Krisztust szeretnénk megszerezni, hanem csak a benne való örömet. Ez az első lépés a rossz irányba. Ezek a dolgok következmények, mi pedig okká igyekszünk tenni őket.

“Méltónak tartom pedig, – mondta Péter, – amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket” (2 Péter 1,13). Nagyon kellemetlen, ha Istennek egy ilyen “ösztökéje”, aki tele van szellemi tevékenységgel, oldalba bök minket. Tevékeny munka és a szellemi tevékenység nem ugyanaz. A tevékeny munka lehet utánzata is a szellemi tevékenységnek. A szellemi lustaságnak az a veszélye, hogy nem akarjuk, hogy felbuzdítsanak, hanem csak lelki nyugalomról akarunk hallani. Jézus Krisztus soha nem támogatja a visszahúzódás gondolatát: “Menj és mondd meg testvéreimnek…”

274. dicséret: Ki Istenének átad mindent…

Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt

A kép forrása:
hvg.hu