Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 23. részének 34.a verse:
Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.
Horváth Loránd lelkipásztor (Toronto, Kanada) gondolatai:
Minden ember lelkületét ki lehet olvasni szavaiból. Gondolkodásunk a lelkünk fokmérője. Ha valaki jó pszichológus, az egész ember jellemét meg tudja állapítani egy-egy elejtett, vagy véletlenül odavetett kifejezésből. Jézusnak a kereszten mondott hét mondatából az Ő lelkületét is meg tudjuk állapítani.
Minden ember jellemét legvilágosabban a bántó magatartásból eredő, sértésekre adott válasz leplezi le. Jézus megkínzatását, csúfságra adását, sőt halálát is beleértve, egy gondolatban foglalja össze válaszát: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Nem emelkedtek annak tudatára, hogy valóban Isten Fiát ölték meg.
Mérhetetlen részvétét, a szenvedő iránti odafordulását, de az üdvösség királyát is jellemző ígéret méltóságát is mutatja, amikor a latorhoz így szól: „Ma velem leszel a paradicsomban.”
Harmadik mondatából a családja iránti gondoskodó szeretet csendül ki, amikor anyjához így szól: „Asszony, ímhol a te fiad,” majd legjobban szeretett tanítványát bízza meg anyja gondviselésével, amikor azt mondja neki: „Ímhol a te anyád!”
A mérhetetlen egyéni fájdalmat, a lelkét is betöltő árvaságot, a soha nem érzett ürességet, és a kárhozattal felérő, Istentől való távolságot a zsoltáros hangján panaszolja: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Zsolt. 22,2)
Mi úgy látjuk, hogy a „Szomjúhozom” kifejezésében nemcsak a testi szomjúság hihetetlen keresztfai gyötrelme hangzott el, hanem az a minden emberi részvét, és az Őt, mint embert is meglátó gyöngédség hiánya is.
Nagyon sokszor és sokan megírták, megénekelték: „Elvégeztetett” szavát, amely nemcsak halálát kiáltja ki, mint végzetes kürtös a csatavesztést, hanem egyúttal a váltság beteljesedését, egész élete munkájának gigászi elvégzését; az Atya tervének sikerét is.
Utolsó gondolata mégis az Atyjához való menekülés, akitől élete egyetlen percében sem tudott lelkileg elválni, hozzá fellebbez minden történésért és lelkét, e legdrágábbat, az isteni örökséget, neki adja át: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.”
Akik végigélik – és sokan végigélték kétségbeesésükben, betegségükben, lelki katasztrófáikban – Jézus szenvedését, azok a fájdalom bódulatában megrendült lélekkel, de a tiszta áhítat és isteni szentség méltóságában hajolnak meg egyénisége előtt.
22. zsoltár: Én Istenem, én erős Istenem, miért hagytál el ennyire engem…
Áldás, békesség: Hegedűs Loránt
A kép forrása:
hvg.hu