Fogékonyak vagyunk minden gonoszságra és paráznaságra; mindenre, ami e-világi kincs, szépség, hatalom, okosság, tehetség, tudomány. Fogékonyak vagyunk minden „lelkizésre”, spiritualitásra, minden ebből fakadó kegyességre és vallásosságra, noha ezek a saját „lelkünk”, pszüchénk termékei, és többnyire nem az Isten kijelentésére, Igéjére alapoznak. A másik véglet szerint: fogékonyak vagyunk arra is, hogy az Igét betű szerint értelmezzük, és egyes szigorunkban a saját indulatunk feszüljön (2Korinthus 3,6). Ezekben a „lelkizésekben” minden rólunk szól, még Istent emlegetve is. Gonoszságunk önzés, paráznaságunk állandó újítgatás, csak azért, mert a régit hűtlenül meguntuk; de paráznaság az is, amikor a régihez mereven ragaszkodunk, miközben gondolatban már rég valami mással kokettálunk. A farizeusok és a szadduceusok is ilyenek voltak (1–4).
Elfáradnak a legkülönbek is (Ézsaiás 40,30). Egy határon túl kidőlünk (32). Nincs mindenre erőnk! Jézus Krisztusban mindenre van erőnk (Filippi 4,4), amire Ő megbíz bennünket, és amihez Ő – aki ismeri Istentől kapott „kereteinket” – erőt is ad nekünk. De az emberi lehetőségek végesek: kidőlünk sokféle nyomorúságban, betegségben (30), kidőlünk éhségben és szomjúságban, testi és lelki gyengeségben, kimerültségben (32). Kell az alvás, kell a pihenés, kell a testi, lelki, hitbéli táplálkozás, kell a feltöltődés, hogy méltó hűséggel bírjuk addig, ameddig az Úr kirendelte.
A nyomorúság minden ember közös tapasztalata, a kulturális, vallási, nemzeti sokszínűség ellenére is. Az ember sokféle tekintetben kegyetlenül meggyötörhető, gonosznak kiszolgáltatott és krisztusi megváltásra szoruló lény (22); akárcsak ez a tíruszi asszony és beteg lánya (21).
Ez az asszony csak a származása szerint volt kánaáni, pogány asszony; valójában az Úr gyermeke volt, aki felismerhette Jézusban a Megváltót, és hűségesen kitartó hitével Őhozzá fordulhatott (22). Lám, a távollévőket is közellévőkké teheti az Isten (Efezus 2,12). A hit határai szélesebbek a mi határainknál.
10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Halljátok és értsétek meg!
11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.
12 Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?
13 Ő pedig így válaszolt: Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.
14 Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek.
15 Péter ekkor ezt kérte: Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot!
16 Ő pedig így szólt: Még mindig értetlenek vagytok?
17 Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?
18 Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.
19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások.
20 Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert.
Ma délutánra szeretettel ajánljuk figyelmetekbe az „Utolsó üzenet – özv. Horthy Istvánné manifesztuma a magyar nemzethez” című összeállítást
Özvegy Horthy Istvánné, született Gróf Edelsheim Gyulai Ilona asszony, Horthy Miklós kormányzó menye, 2012 decemberében, immáron legutolsó magyarországi látogatása alkalmával fontosnak tartotta, hogy a két világháború közötti Magyarország történelmének néhány fontos kérdéséről