Napi ige és dicséret (2020. június 20.)

Ments meg, Uram! Közös kiáltásunk ez, amikor már messze eltávolodtunk a parttól, amikor már nem lehet visszafordulni, amikor már csak előre lehet „hajózni” (24). Közös kiáltásunk ez, amikor „beesteledett” (23), amikor „hullámok rémítenek” (394. dicséret 2. verse), amikor „ellenszelünk” van (24), amikor a „rémek és más idegen hatalmak kísértenek” Urunk megpillantása helyett (26). Közös kiáltásunk ez, amikor Péterhez hasonlóan fogadkozunk, meg Jézusra és a hitünkre hivatkozva látványosan „nagyzolunk”, „vízen járunk”, majd kiderül, hogy gyenge emberek vagyunk és süllyedünk

Continue Reading →

„Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg ezt az embert” /Apostolok Cselekedetei 3:16/

Egyetlen nyelv sem tudja olyan mélyen és plasztikusan kifejezni mint a magyar, hogy: a Lélek lelkesit. Spirituális, szakrális, eschatológiai távlatokat hordoz.Arany János nyelvünk egyik zsenije a Toldiban írja: „Lelkemből lelkedzett gyönyörű magzatom”Petőfi Sándor Arany Jánoshoz:
„Toldi írójához elküldöm lelkemet,
Meleg kézfogásra, forró ölelésre”

Idegen nyelvre lefordíthatatlan, nem csupán a szavak hiánya miatt, sokkal inkább a szavakkal át nem adható üzenet lelkiségének hangulata, vagyis annak hiánya miatt.
Szent Urunk ígéretében az a lelkesítő, hogy a híveket soha sem hagyja magukra. A Szentlelkén keresztül, Akit Ő és az Atya küldött, soha nem fog elhagyni, sem eltávozni.
Ő mindvégig velünk marad a világ végezetéig. – Ez a Kijelentés és missziói parancs sokszor bátorít és erősít sötét napokban, nehéz időkben, amikor látjuk milyen sátáni erők működnek a világ oly sok részén.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2020. június 19.)

Jézus is gyakran megállt egyedül az Atya előtt (13). Ő, akit betöltött a Szentlélek, mennyei erővel, mégis folyamatosan elkérte azt. Ha Jézus Krisztusnak szüksége volt erre, mennyivel inkább szükséges ez nekünk, akik gyarlók és erőtlenek vagyunk. Ahhoz, hogy más emberekkel áldottan találkozhassunk, először az Úrral kell találkoznunk. A testvérek áldott közössége is először a belső szoba csendjében kezdődik, egyedül az Úrral. Isten az embert önmaga és a másik ember számára teremtette. Az ember legnagyobb nyomorúsága azonban az, hogy kiszakadt az Istennel való éltető közösségből, és ezáltal a másik ember is gyakran terhes „feladattá” lett számára: szeretni, bátorítani, segíteni, gyámolítani, gondozni, elhordozni, elszenvedni, formálni a másik embert

Continue Reading →