Akiben felébred a lelkiismeret, annak Istennel van dolga. Ilyenkor az Ő kegyelme „piszkálta” meg a lelkünket Szentlelke által, hogy hitre, megtérésre, bűnbánatra és új életre segítsen. Isten kegyelme végzi el azt is, hogy a lelkiismeret-furdalás rémképeiből megtérés legyen. A lelkiismeret működése még nem megtérés, csak isteni jelzés: Fordulj meg most, mert nem jó irányba mész!
Akit közelebbről ismerünk, aki közöttünk nőtt fel, akit már megszoktunk, akit tegezünk, azt nehezebben tudjuk tisztelni; főleg, ha számos gyengeségére is fény derült ebben a közelségben. Éppen áradoznak valakiről, a fülem hallatára, én viszont jól ismerem az illetőt, ezért csodálkozva hallgatom a dicséreteket. A messziről jött ember azt mond, amit akar, és az ismeretlensége miatt érdekesebb és tiszteletet érdemlőbb az illető; egy darabig. De aztán kiderülnek a dolgok. Senki és semmi sem az, aminek elsőre látszik.
Az Isten országa kincsének és igazgyöngyének valósága és értéke „elrejtett”: meg kell találni, észre kell venni, meg kell különböztetni a hamistól; és minden egyebünket oda kell érte adni, hogy az a „drága kincs” a miénk lehessen.
Isten kegyelme segít megtalálni, észrevenni, annyi hamisan csillogó lom között az igazit, a valódit, az örök, elvehetetlen, soha meg nem avuló kincset (6,19–21), a hamisítatlan igazgyöngyöt. Örül az, aki megtalálhatta, megláthatta (44; 46). Nem vagyunk „jók” ebben, egyre inkább nem! Egy sereg mulandó „kacat” terhel bennünket, szinte ránk omlik és agyonnyom. Pedig mit érnek mindezek, ha menni kell majd innen. Kegyelem Istene, jöjj segítségünkre!
6 Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát!
37 Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia,
38 a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai,
39 az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.
40 Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.
41 Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt,
42 és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.
43 Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!
Kedves Testvérek! Ma délutánra a szabadegyetemi programként ajánljuk figyelmetekbe: „Trianon zenés történelmi játék, Hősök tere, 2018. június 23. Áldás békesség
