Napi ige és dicséret (2022. április 6.)

A természeti ember életéhez nem tartozik hozzá az imádság. Mondogatják ugyan, hogy szenvednie kell annak az embernek, aki nem imádkozik; én nem hiszem. Aki szenved, az az Isten Fia benne, akit nem az étel, hanem az imádság táplál. Amikor az ember felülről született, megszületett benne Isten Fiának élete és ő vagy táplálja ezt az életet, vagy agyon éhezteti. Imádság útján táplálkozik Isten élete. Az Újszövetségben nem találhatók az imádságra vonatkozó megszokott elképzelések. Mi úgy nézünk az imádságra, mint ami által nyerhetünk valamit magunknak; a Biblia azon a véleményen van, hogy az imádság által magát Istent ismerhetjük meg.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2022. április 5.)

Senki nem futhat el a csatából, senki nem tagadhatja meg, hogy részt vegyen a szent harcban. Küzdenünk kell, ha győzni akarunk. Hadakoznunk kell, míg minden ellenséget le nem győztünk, mert különben ez az igéret nem lehet a miénk, hiszen csak azoknak szól, akik „győznek”. Győznünk kell a világ hamis prófétái és mindama gonosz felett, amely tanításukat kíséri. Győznünk kell tulajdon szívünk lagymatagsága fölött, amely olyan könnyen elhagyja az „első szeretetet”! Olvassuk el a Jelenések könyvéből az efezusi gyülekezetnek írt egész levelet. (Jel. 2,1-7).

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2022. április 4.)

Vannak időszakok szellemi életünkben, amikor zavar következik be és nem megoldás, ha kijelentjük, hogy nem kellene zavarnak lennie. Nem arról van szó, hogy helyes ez vagy helytelen. Isten úgy nyúl hozzád, hogy egyelőre nem érted és csak akkor fogod megérteni, mit céloz ezzel, ha átjutottál a zűrzavaron.”Ha az Ő barátsága el van rejtve.” (Lukács 11,5-8) Ez a Jézus által bemutatott ember, úgy látszik, nem törődik a barátjával, és az Úr azt mondja, hogy a mennyei Atya is ilyennek látszik néha.

Continue Reading →

„Mert hamis Krisztusok és hamis próféták állnak majd elő” (Szent Máté apostol ev. 24:24)

Újszövetségi napi igénk tanítása átfogja a teremtett világ írott történelmét. Szent Pál apostol visszatekint egy jó évtizedre, mióta már nincs földi testben közöttük az Úr Jézus. Hálával őrzi gondolataiban Krisztus Urunk tanításait, szívére öleli a még élő tanítványait akikkel alapítja a gyülekezeteket, belenéz az előtte álló két évezredbe, és az alábbi tanítást helyezi a Thesszalonikában (Szaloniki) élő fiatal keresztyén gyülekezet szívére:

Continue Reading →