Napi ige és dicséret (2022. május 30.)

A valóság olyan, mint egy mélységes barlang, amelybe be szeretnénk hatolni, de amelyet egyedül nem tudunk végigjárni. A bejárati rész még világos, de ha beljebb akarunk hatolni és járatait fürkészni, vezetőre van szükségünk, különben eltévedünk. A Szent Szellem, aki az igazságot tökéletesen ismeri, minden hívőt el akar vezetni a teljes valóságra. Ő aszerint vezet minket, ahogyan meg tudunk birkózni a valósággal, egyik barlangüregből a másikba, hogy egyre jobban megismerjük Isten mélységeit és feltáruljanak előttünk Isten titkai.

Continue Reading →

„És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért” (Szent Lukács ev. 24:49)

Isten örök szeretetének jövőbe szőtt szép álma volt, hogy csodálatosnak teremtett világának legyenek hűséges jó sáfárai majd az emberek, akik megbecsülik a készen kapott örökséget.
Feladat és felelősség ez a szolgálat, a Megbízó előtt a megbízottaknak egyszer majd számot kell adni, hogy mi történt a térben, az időben, az anyaggal!
‡ Ahány feladat, annyi Árpád
‡ Ahány feladat, annyi Gellért
‡ Ahány feladat, annyi István
‡ Ahány feladat, annyi Kálmán
‡ Ahány feladat, annyi Ferenc
Beszélték is az angyalok egymás között kellő tisztelettel, hogy Isten minden feladatra sok-sok alkalmas személyt talált a különös szép szakrális nyelvet beszélő magyarok között, míg más népek fiai nem tolongtak a munkáért.
‡ Vezérlő Fejedelem
‡ Népeket nevelő Püspök
‡ Szent életű Király
‡ Könyveket szerető tudós
‡ Népe szabadságáért mindent feláldozó szabadságharcos

Continue Reading →