Több, mint másfél évtizede éltek már együtt az öregek és a fiatalok, két szinten ugyan, de közös előszobájuk volt, s annak egyik falán szép, míves kovácsoltvas fogas. Ha az a fogas nem lett volna! De volt. Ráadásul a fiatalok nászajándékul éppen ezektől a szülőktől kapták, akikkel együtt laktak.
Így hát szeretetben, békességben és egymás független életére tapintatosan vigyázva élt, ki-ki a maga lakásában. Ám ha kellett, kisegítették egymást, olykor a televíziót is együtt nézték. A templomba is együtt jártak.
Ahogy engedett a tél hidege, első dolga volt felmászni a torony poros lépcsőin a legmagasabb szintig, ahonnan páratlan szép kilátás nyílt a környező tájra.
Delejes tekintete nyugat felé fordult az anyaország felé, mely édes szeretetével mosolygott. 5 km. mindössze a határ, a szabadság, az igazság, a jövő, a boldogság. A folyó Tisza közepe a természetes határ Trianon-átkos keze óta, de tudta, hogy az ukrán határőrök azonnal tüzet nyitnak, mielőtt még a folyó közepéig elérne, pedig jó úszó volt.
A jogszabály szerint a folyó közepéig ősi ukrán az a föld, szent és sérthetetlen. Azon túl már a magyar világ hívogat.
Tudta azt is, hogy Csengersimánál a román határőrök a Szamosba lövik bele ugyanez elv alapján a szabad világba menekülő magyar fiatalokat.
Ebben a pillanatban megkondultak a harangok túlfelől, hangjuk komoly méltósággal és mégis lágy szépséggel hirdették, hogy rövidesen kezdődik az Istentisztelet.
Egy régi-régi történet szerint egy nyári strandon, az emberek között végigment egy kis csacsi. Egy olyan szamár, amelyre a gyermekeknek szabad felülniük. Az egyik gyermek ránézett erre a szamárra és azt mondta édesanyjának: Ugye, ez a szamár egy keresztyén szamár? Miért? – kérdezte az édesanyja. Mert olyan búsan lógatja a fejét – válaszolta a kisfiú. Nem jó az, hogy ha sokan még mindig azt gondolják, hogy a hívő élet ilyen fejlógató, örömtelen, szabályokba-tilalmakba merevedett életforma.
Ravasz László egykori püspökről jegyezték föl, hogy egyszer megkérdezte az egyik segédlelkészét: ha a Bibliának csak egy fejezetét vihetné magával egy távoli szigetre elolvasni, melyik lenne az? A segédlelkész hosszas gondolkodás után azt mondta: a Zsoltárok könyvét. A püspök bólintott s azt mondta: valóban a zsoltárok vigasztalódást adnak, de ő János evangéliumát választja. Annyira más és új adatokat szolgáltat, Jézus földi életét más aspektusból is megmutatja. A 17. rész is ilyen, amelyben Jézus főpapi imádságát olvashatjuk. Az Úr a halálra készül.
A 29 esztendős poeta angelus szólásra emelkedik: lélektől-lélekig, szívtől-szívig, zsenitől‑zsenikig szól a Tündérkert e csodás helyén az angyalok muzsikája kékben és aranyban:
„Fáj a földnek és fáj a napnak,
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar
nem tudja, mi a fájdalom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)