Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt 1. levele 16. fejezetének 14. verse
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!
Dr. Gyökössy Endre elbeszélése: Fogas-kérdés
Több, mint másfél évtizede éltek már együtt az öregek és a fiatalok, két szinten ugyan, de közös előszobájuk volt, s annak egyik falán szép, míves kovácsoltvas fogas. Ha az a fogas nem lett volna! De volt. Ráadásul a fiatalok nászajándékul éppen ezektől a szülőktől kapták, akikkel együtt laktak.
Így hát szeretetben, békességben és egymás független életére tapintatosan vigyázva élt, ki-ki a maga lakásában. Ám ha kellett, kisegítették egymást, olykor a televíziót is együtt nézték. A templomba is együtt jártak.
Ha a papa nyugdíjazása nem jött volna közbe, minden marad a régiben. De az is elérkezett, s bizony nemigen tudott mit kezdeni töméntelen idejével. Így rendezkedni kezdett. Kamrában, padláson, fiókokban. Az éléskamrában nagyságrendbe rakta a kompótos, lekváros üvegeket és a konzerveket. Felesége nyelt egyet, de nem tette szóvá. Ám férjének az az ötlete támadt – nyaksálát fia kabátja alatt találván – hogy mindenkinek saját fogasa legyen. Az első nyilván az övé, mint családfőé, a második a feleségéé, a harmadik a menyéé – mert gáláns ember volt -, a fiáé a negyedik, s a maradék három fogas a három unokáé, szép rendjén, keresztnevük abc-sorrendjében. Össze is hívta az előszobába a családi tanácsot, s kihirdette előttük az új rendet. Unokáival többször is elismételtette, kinek melyik a fogasa, és azok apjuk figyelmeztető oldalba lökdösése mellett, kuncogva ismételgették.
Amikor a fiatalok lakásukba felértek, a férj mélabúsan dünnyögte a feleségének:- Olykor mégis igazuk van a pszichológusoknak, hogy idővel nemcsak az arc ráncai mélyülnek el, hanem a léleké is. Apám mindig spórolós volt – most kuporgatós lett; világéletében szerette a rendet – vénségére, úgy látszik, kényszeresen pedánssá vált.Felesége nyugtatgatta:- Ha most rendezkedés lett a papa foglalkozása, ne bosszankodj. Tied a négyes számú fogas, ennyit megér a családi békesség. Nem mi tettük éppen a fogas fölé az igetáblát, amelyet a közösségtől kaptunk esküvőnkkor: “Minden dolgotok szeretetben menjen végbe”?
Férje dohogott még valamit az öregek rigolyáiról, de mert szerette bibliás és csöndes szavú apját, az élet megszokott tempójával folydogált tovább.
Egy napon azonban – miért, miért nem? – a fiú, nagy sietségében, apja fogasára hajította sapkáját és rohant fel lakásukba, feleségéhez, gyerekeihez.Este apja – sakkpartijára elmenőben – megszólította fiát az előszobában s némi nyomatékkal figyelmeztette:
– Fiam, a te fogasodra tettem át a sapkádat.
Az egy pillanatig értetlenül nézett apjára, aztán rádöbbenve “vétkes rendetlenségére”, kényszeredetten bólintott, s kissé erősebben húzta be maga után az ajtót, mint máskor.No, nem szaporítom a szót, ez az eset, hol a sapkával, hol a zekével, hol egy-egy pulóverrel meg-megismétlődött, s ezt mindannyiszor szóvá tette a “Fogasok Őre” – így nevezte el az egyik unoka nagyapját.
De amikor a fia nedves esőköpenyét találta az ő – “az Ő!” – fogasán, akkor kitört a vihar. Olyan hangosan panaszolta a méltánytalan és figyelmetlen tettet feleségének, hogy felhallatszott az emeletre: Jöjjön csak haza az a “te” rendetlen fiad, majd megmondom neki a magamét! Így nem lehet együtt élni! – és így tovább… Ezzel elsietett a gyülekezeti énekkarba, ahol a három basszus közül ő volt az egyik és így nem hiányozhatott.
Az emeleten akkor csak a legidősebb fiú unoka volt otthon, aki nagyapja kitörését jól hallotta, azért – egyik barátjához indulóban – figyelmeztetni akarta apját. Az előszobában hirtelen előkotorta zsebéből a piros filctollát, s más alkalmatosságot nem találván, kamaszos ötlettel megfordította a fogas felett levő bibliai mondást, s a hátára gyorsan rápingálta jó nagy betűkkel: Apa! Nyílt láng használata tilos! Robbanásveszély. FOGAS.
Igen ám, de kivételesen a Fogasok Őre hamarébb ért haza, mint a fia. Első dolga volt, hogy megszemlélje a helyzetet s az ő fogasán a még mindig nedves esőkabátot. Csak azután vette észre néhány arasszal feljebb a megfordított igetáblát s rajta a felírást. Sokáig dermedten nézte. Nem látta még azt sem, hogy az ajtó nyílására elébe siető felesége is ott áll mellette s amikor ránézett, az ráadásul még mosolygott is. Első pillanatban mondani akart valamit, valami nagyon dühöset, de felesége egyre nevetősebb szemébe nézve, belőle is kirobbant a kacagás. Majd ketten nevettek, egymást átölelve – és egyre hangosabban. A Fogasok Őre levegő után kapkodva egyre csak azt mondogatta:
– A beste kölyke, a beste kölyke… – Végül kihozta a maga még vastagabb zöld filctollát, és unokája betűi alá odaírta: Robbanásveszély elmúlt!Attól kezdve visszaállt a régi rendetlenség “rendje”. Mindenki odatehette a holmiját, ahol éppen hely volt. A fogas-kérdés megoldódott. Csak úgy, “magától”.
Néhány nap múlva valaki vissza fordította a táblát és ismét az állt rajta, sötétzöld alapon, arany betűkkel: “Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.” Így igaz.
Áldás, békesség: Presbitérium
A kép forrása:
hazankert.hu