A huszonötödik a zsoltárok között az egyik legismertebb énekeskönyvi énekünk, hiszen dallama felemelő, a szövege pedig annyira jellemző a mi hitéletünkre. Egyáltalán nem úgy gondolunk rá, mint „Dávid zsoltárára”, hanem mint a miénkre… ezt bizony mi is írhattuk volna hittapasztalatból.
Senki úgy nem ismeri az emberi lélek mélységét, a szív indulatát, a gondolat rejtelmét mint Isten.
Erkölcsös ember lévén tudjuk mi a jó, tudjuk mi a rossz. Döntéseket hozunk szüntelen, aztán ha tévedtünk, vagy szándékosan vétkeztünk, elkezdjük magyarázni a bizonyítványt lelkiismeretünknek, fele barátainknak, és Istennek is.
Nehéz az élet, értetlen a világ, meg hát mások is ezt csinálják.
Alapjában persze nincs gond, néha imádkozok, időnként adakozok, általában elítélem a világ sok szörnyűségét, de kis emberként úgy sem tudok mit tenni.
Ebbe a langyos semmittevésbe, képmutató külsőségbe és semmiért felelősséget nem vállaló farizeusi kétszínűségbe robban bele az ÓSZÖVETSÉG EVANGÉLIUMA!
Akkor hát miért félünk a felhőktől, amelyek most elhomályosítják egünket? Igaz, egy időre eltakarják a napot, de nem oltják ki. Kisüt az nemsokára. Ugyanakkor ezek a sötét felhők telve vannak éltető esővel. Minél feketébbek, annál bőségesebben árad majd belőlük az eső. Hogyan várnánk esőt felleg nélkül?
Eléggé sablonos igének tűnik ez, hiszen a szeretetről megannyi prédikációt hallottunk már. Azonban a lábmosás történetéből először is kiderül az, hogy a szeretet tett.Nemcsak szépen hangzó szó, nemcsak illem, nemcsak látszat. Jézus bizonyságot tett arról, hogy Ő azért jött, hogy Ő szolgáljon másokért.
A tanítványra nem saját jócselekedetei jellemzők, hanem hogy jók az indítóokai, mert Isten természetfeletti kegyelme jóvátette azokat. A jó cselekvést egy múlja csak felül: ha jóvá változunk. Jézus Krisztus azért jött, hogy minden emberbe, aki nem áll ellent, beleültesse azt az igazságosságot, amely több az írástudók és farizeusok igazságosságánál. Jézus azt mondja, hogy ha az Ő tanítványai vagyunk, akkor nemcsak indítóokainknak kell tisztáknak lenni, hanem álmainknak, elménk legmélyének is.
