Vigyáznom kell arra, hogy utaim az Úr előtt kedvesek legyenek. De még így is lesznek ellenségeim. Talán éppen azért, mert bátor vagyok az igazat cselekedni. Milyen nagyszerű ígéret ez a mai! Amikor az emberek dühösködnek, az Úr megmutatja (nekem) dicsőségét: lecsendesíti haragjukat úgy, hogy nem kell félnem tőlük.
Ha e zsoltár keletkezésének korába utazunk vissza, akkor egy olyan embert látunk magunk előtt, aki imádságában kitör az idegenek, azaz Istentől elidegenedett és kegyetlenek, azaz a másik ember javát nem nézők ellen, mert lelkében akarják megrontani, el akarják távolítani Istentől. Olyan elvilágiasodott, hatalomért és pénzért Istent elhagyó emberek keserítik meg életét, „akik nem is gondolnak Istenre”. Ráadásul ezek az emberek valamikor Isten-szolgák voltak.
Felemelő gondolatok. További munkához erőt, egészséget kívánok Tiszteletes úrnak és neked is. Békés boldog ünnepeket kívánok szeretettel.
A kegyelem első, fejedelmi művét ezek a szavak foglalják össze: „hogy bűneik bocsánatát vegyék”. Amikor valakinek nincsenek személyes megtapasztalásai, ez majdnem mindig azért van, mert még sohasem kapott semmit. Hogy valaki megszabadult-e, annak egyetlen jele az, hogy kapott valamit Jézus Krisztustól. Nekünk, Isten szolgáinak, az a dolgunk, hogy felnyissuk az emberek szemét: hadd forduljanak a sötétség helyett a világosság felé. De ez még nem szabadítás, csak megtérés: a felébredt ember fárasztó keresése.
Szent időben, szent helyeken, szent alkalmakon várjuk a legszebb ünnepet, Krisztus Urunknak áldott születését, melyet csak Isten zsámolyánál tudunk megélni.
„A szabad tűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csordapásztorok melengenek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.
Az áradó örömben úgy ringott a völgyben a falu, mint a békesség tava. S a tóban egybegyűlt a tizenkét zsenge pásztor, mint tizenkét aranyhal.
Elindultunk kövér örömmel, s miközben úsztunk a patyolat estében, felzengett szívünkben az ének.
Szállott az ének, és zengedezve hirdette, hogy a betlehemi hírmadár a mi falunkba is hullatott egy tollut.
