Napi ige és dicséret (2022. december 8.)

Mennyire Istenhez méltó megfogalmazás: Az Úr megígéri, hogy bűneinkről többé meg nem emlékezik. Hát elfelejtheti Isten azokat? Azt mondja, igen, és Ő komolyan gondolja azt, amit mond. Úgy tekint ránk, mintha soha nem vétkeztünk volna. A nagy engesztelő áldozat olyannyira eltörölte minden bűnünket, hogy azok Isten előtt már nem léteznek. A hívő Krisztusban van, és Isten ugyanúgy elfogadja, mint Ádámot, amikor még ártatlan volt. Sőt, míg Ádámnak csak emberi ártatlansága volt, a hívő Isten igazságába öltözik.

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2022. december 7.)

Nagyon aktuális kérdéssel foglalkozik az 52. zsoltár. Tapasztalni lehetett régen is, és napjainkban is, hogy az Istenben hívőket kiközösítik, rágalmazzák, hamis vádakat koholnak ellenük, vagy esetenként bántalmazzák is őket. Ilyen kereszttel nehéz élni és boldogulni. Ráadásul emellé még társul az is, hogy megfogalmazódik az emberben az, hogy a gonoszoknak mindent szabad, mindenben sikeresek, azok nem részesülnek büntetésben, az igazak, akik nap mint nap megpróbálnak Isten útján járni, azokról mintha elfelejtkezett volna még Isten is; életük sokkal nehezebb.

Continue Reading →

Napi ige és zsoltár (2022. december 6.)

Akkor merülünk ki, ha életerőink elhasználódtak. A szellemi kimerültség nem a bűn, hanem a szolgálat következménye. Hogy kimerülsz-e vagy sem, az attól függ, honnan meríted az utánpótlást. Jézus azt mondta Péternek: „Legeltesd az én juhaimat”, mégsem adott neki takarmányt és legelőt. Megtört kenyérré és kiöntött borrá lenni azt jelenti, hogy nekünk magunknak kell a lelkek táplálékává lennünk mindaddig, amíg meg nem tanulnak Istenből táplálkozni. Hagyd, hogy merítsenek ki utolsó cseppig, de legyen gondod a szükséges erő-utánpótlásra, különben kimerült leszel.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2022. december 5.)

Ennek a gyógyítási történetnek a különlegessége, hogy most nem a beteg fél a kezdeményező, hanem Jézus. Nem kiált a beteg előre, mint a leprások, nem viszik Jézus elé a barátok, mint a gutaütöttet és nem is igyekszik megérinteni Jézus ruháját, hogy gyógyulást nyerjen. Valószínűleg ez a béna ember – a történetből kiderül, hogy ez a betegsége – nem is tudta, hogy Jézus állt meg mellette és tette fel azt a kérdést, amire a válasz nyilvánvaló volt: „akarsz-e meggyógyulni?” Erre a kérdésre jött a felelet: „Uram nincs emberem”.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2022. december 3.)

Dicsőséges előképe ez az evangéliumnak. A vétkesek közé számláltatott Jézus Krisztus függ előttünk a kereszten. Ha föltekintünk rá, meggyógyulunk a kígyó marásától, éspedig azonnal. „Mindenki, aki feltekint arra, életben marad.” Kedves olvasóm, ha bánkódsz bűneid miatt, jól jegyezd meg az Igét: ‘Mindenki életben marad, ha feltekint arra!’ Mindenki, aki valóban feltekint Jézus Krisztusra, megtapasztalja ennek igazságát.

Continue Reading →