Micsoda merészség ez Istentől, hogy bízik bennünk! Azt mondod: „De azt nem tette bölcsen, hogy engem választott, hiszen nincs bennem semmi, nem érek semmit.” Éppen ezért választott. Amíg azt gondolod, hogy van valami benned, nem választhat ki téged, mert saját céljaid vannak és azoknak szolgálsz. Csak ha már elvezethet odáig, hogy önelégültséged végére érsz, akkor választhat ki, hogy vele felmenj Jeruzsálembe, ahol olyan cél betöltéséről van szó, amit nem beszél meg veled.
Feltűnő, hogy azok a történetek, amelyek beszámolnak Krisztus testének eltűnéséről, azt is megemlítik, hogy a testet borító gyolcs nem tűnt el. Különös hangsúlyt helyez erre a tényre János evangélista, aki azon a drámai húsvét hajnalon Péterrel együtt futott a sírhoz. Beszámolója (20,1-20) magán viseli a szemtanú leírásának félreismerhetetlen jegyeit. János megelőzte Pétert és előbb odaért a sírhoz, de azonkívül, hogy benézett a sírüregbe, nem tett semmit, amíg meg nem érkezett Péter is, aki viszont bement a sírba.
Az elnyomott, legyőzött ember érzéseit fejezi ki ez az Ige. Ellenségünk egy időre kiolthatja világosságunkat, de az Úrban akkor is biztos reménységünk van. Ha benne bízunk és megmaradunk az egyenes úton, rövidesen vége lesz a levertség és sötétség korszakának. Az ellenség támadása nem tart sokáig. Az Úr csakhamar jajgatásra változtatja kárörömét, a mi sóhajtozásunkat pedig örvendező énekké.
Világos, hogy a Feltámadásnak nagy jelentősége van. Ha kimutatható, hogy a názáreti Jézus valóban feltámadt a halálból, akkor vitathatatlan, hogy egyedülálló személyiség volt. Nem arról van itt szó, hogy szellemi értelemben túlélte a halált, még csak nem is arról, hogy testileg valahogy újjáéledt, vagyis visszanyerte rendes testi életét, hanem arról, hogy győzött a halál felett, és az életnek, a létezésnek minőségileg teljesen új síkjára lépett. Senki másról nem tudunk, akinek ilyen élménye lett volna.
Nekünk addig van életünk, míg Ő a Teremtő, Ő az Út, Ő az Igazság, Ő az Élet, Ő a Jövendő!
Mi törékeny anyag, por és hamu vagyunk, melyet az Ő keze formál.
A földből származunk, a föld éltet, de szükségünk van az égre.
Szükségünk van Istenre, hiszen általa támadunk majd fel hamvainkból, nélküle pedig por maradunk a kárhozat mélységeiben.
Nagyböjtkor emlékeznünk kell alázatosan, hogy ki a Teremtő és ki a teremtmény.
Nagyböjtkor emlékeznünk kell arra, hogy minősített idő lévén az igazság ideje is.
Nagyböjtkor emlékeznünk kell arra, hogy az Evangélium szerint nincs helye a farizeusi képmutatásnak.