Napi ige és zsoltár (2023. június 2.)

Egy ideig tudatában vagyunk annak, hogy Isten törődik velünk, de amikor Isten elkezd bennünket felhasználni vállalkozásaiban, szánalmas képet vágunk, próbákról és nehézségekről beszélünk, holott Isten egész idő alatt a kötelességünket végezteti velünk, jelentéktelen emberekkel. Senki nem szeretne szellemileg jelentéktelen lenni, ha segíteni tudna magán. De elvégezhetjük-e kötelességünket, amikor Isten már bezárta az üdvösség kapuját? Sokan közülünk mindig szeretnének dicsfényben kivilágított szentek lenni, túláradó ihletettséggel, hogy Isten angyalai folyton velünk foglalkozzanak.

Continue Reading →

„Így tehát most is van maradék, a kegyelmi kiválasztás szerint” (Szent Pál apostol levele, Róma 11:5)

Egy régi találkozón, az elszakított területről érkező lelkipásztor elmondta:
„Sokszorosan kisebbségben érzem magam. Mint magyar anyanyelvű az idegenek között, mint református az ortodoxia állam-vallással szemben, mint édesapa az idegen nyelvű iskolában, ahol próbálom gyermekeim segíteni és védeni.
Trianon egy átok, bilincs, gyötrelem, mely fogva tart és szorításából nem enged. Gyermek koromtól nyomása alatt élünk, bármerre nézek, Trianont látom.
Anyaországi magyar ezt soha nem érezte meg.
A világtörténelem legaljasabb, legmocskosabb, legszomorúbb merényletét követték el ellenünk a nagyhatalmak”

Continue Reading →