Azelőtt elszakadva, távol éltünk Istentől, most megbékültünk vele. Bűneink elidegenítettek tőle, akadályt képeztek közte és köztünk. Ez a fal ledőlt. Hogy Pál apostol hasonlatával éljünk, mintegy bírói ítélet alatt, kárhoztatva éltünk a földön. Most azonban Jézus Krisztus által (aki elhordozta megérdemelt büntetésünket, és akivel hit által egyesültünk) „megigazultunk”, azaz Isten igaznak nyilvánít bennünket. Bíróból Atyánkká lett.
Hidd el azt, amit a Biblia mond! Igaz, kijelentései között van néhány, amelyet nehéz elfogadni ezzel a gondolkodással, de nincs más választás. Ha elfogadjuk azt a felfogást, hogy némely részt kihagyhatunk a Bibliából, a képtelenséget fogadjuk el. Némelyek gúnyolódnak a Biblia azon kijelentésén, hogy a szamár megszólalt. A Biblia nem ezt mondja. Hanem azt, „De az Úr beszédre nyitotta a szamár száját”. Ha Isten mindenható, akkor Neki nem lehetetlen az, hogy a szamár beszéljen.
