Isten uralmat adott nekünk a föld felett. Figyeljük meg a két isteni döntést: a 26. versben: „alkossunk embert a képmásunkra”, és „uralkodjék az egész földön”. Nézzük meg, milyen két cselekedettel fejezte ki Isten az elhatározását: „megteremtette Isten az embert a maga képmására” és „ezt mondta nekik: „töltsétek be és hódítsátok meg a földet” (27-28. vers) Így az ember a kezdetektől fogva különleges helyzetben van: Isten képmásai vagyunk (olyan szellemi, erkölcsi, társadalmi és lelki tulajdonságaink vannak, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megismerjük Istent), ráadásul uralmunk van a föld és annak élőlényei fölött.
A kegyes farizeus számára nem megengedett, hanem „szent” kötelesség volt minden olyan ember gyűlölete, akik a mózesi törvények előírásait megszegték.
Mert akik Isten törvényének nem engedelmeskednek, azok az Isten ellenségei.
Akik pedig az Istennek ellenségei, azokat az istenfélő zsidó embernek gyűlölnie kell.
Világos következtetés szólal meg ebből az ószövetségi gondolat sorból.
Ennek az ördögi logikának fájdalmasabb gyakorlata volt, amikor Izrael törzsei Mózes-hitűként egymást is irtották, nem csupán a „pogányokat”.
A napokban olvasott ószövetségi napi igeként a Bírák könyve 15-20 közötti fejezetek megmutatták, hogy pl. beteges nemi aberráltságuk egy asszony miatt milyen véres polgárháborúba taszította gonosz életüket.