Sajnálatos szokásunk a világ romlottsága miatt siránkozni, miközben a panaszáradatból kisejlik az önigazolás szándéka. Elítéljük a világ kegyetlenségét, hazug mivoltát, erkölcstelenségét, azt, hogy csak az anyagiasság munkál benne. „Megérett a világ az atombombára” – mondjuk egy vállrándítás kíséretében. De kinek a hibája mindez? Ki felel érte? Hadd fogalmazzak másként! Ha eljön az este, és sötétbe borul a ház, semmi értelme a házat okolni miatta, hiszen ha a nap lemegy, ez szokott történni. Inkább azt kell kérdeznünk, hogy hol a lámpás. Ugyanígy, ha megromlik és ehetetlenné válik a hús, nem a hús tehet róla.