Hozzászoktunk ahhoz, hogy a vallásban olyasmit lássunk, ami az emberi lélek szükségletének felel meg, ezt a szükségletet enyhíti; olyasmit, ami a lét nyugtalanságából a nyugalomhoz, a sietségből a csendbe vezet; olyasmit, amiben a dolgos hétköznapoktól távol végre teljesen önmagunkra találunk. Ilyenkor bizonyára azt mondjuk, hogy a vallás valami szép, valami értékes, valami szükségszerű dolog az életben, hogy a vallás az egyetlen, amely legmélyebben boldoggá tudná tenni az embert.
Egy, évekkel ezelőtt Kaliforniában megtörtént eset igen jól szemlélteti, mit tett Jézus a kereszten, hogy megoldja Istennek az emberek bűnével kapcsolatos problémáját. Egy fiatal nőt gyorshajtás miatt megállítottak, megbüntettek és bíróság elé állítottak. A bíró felolvasta a vádat, majd feltette a kérdést:
Magyar Testvéreim! „Gyorsan eljön az idő, és már semmit sem tudsz jóvátenni, mert te halsz meg”, – figyelmeztet Rideghváry Bence.„Az…
Kedves Testvérek! Mai ószövetségi igénk: A 148. zsoltár 12-13. versei: 12, Ifjak és szűzek, vének gyermekekkel: 13, Dicsérjétek az Úrnak…
Jó, ha az ember vágyakozik, és annál jobb, minél mélyebbről jön ez a vágyakozás. Az Úr megelégíti lelkünk vágyakozását, akármilyen nagy és mindent átható legyen is az. Legyenek bátran vágyaink, mert az Úr nagylelkűen teljesíteni akarja azokat. Nem jó az a lelkiállapot, amelyben elégedettek vagyunk önmagunkkal, és nincsenek kívánságaink.
