A felnőtt élet során, noha Isten kezében vagyunk, alapvető szükségleteinket illetően egymásra vagyunk utalva. Ezen nem csupán a fizikai szükségleteket értem, hanem mindazt, ami az emberi életet gazdagítja, a lelki táplálékot is ideértve. Akármilyen szakterületen is dolgozunk, munkánkra úgy kell tekintenünk, mint egyfajta, Istennel való együttműködésre.
Az erkölcsi valóságot nem a dörzsölt, a minden fondorlatot jól ismerő ember tapasztalja és ismeri meg, hanem az, aki egyszerűen szilárdan áll Isten igazságában, és akinek szeme ezen igazságra tekintve vált egyszerűvé, okossá. Megrendítő az értelmesek kudarca, akik sem a gonosz, sem a szent mélységeit nem képesek meglátni, és akik a legjobb szándék által vezetve azt hiszik, hogy némi értelemmel újból össze tudják illeszteni az eresztékeiben szétváló gerendázatot.
A politika tapasztalati műfaj, az álmok és realitások közötti egyensúly művészete.
De mihez kezd azokkal?, akiknek tudása egy bélyeg hátoldalát sem töltenek meg!
A theologia válasza fenségesen reális:
A hit és a józan ész úgy kapcsolódik egymáshoz, mint két szárny, melyekkel az ember Istenhez emelkedik, aki maga az igazság.
A hit és az értelem, az ima és a józan ész egymást erősítik, és együtt vezetnek az igazság felé, hogy hűek lehessünk az igazsághoz.
Milyen gyorsan cselekszik az Úr! Meghallgat, mielőtt még kiáltanánk, és gyakran ugyanilyen gyorsan válaszol is. Mivel előre ismeri szükségleteinket és imádságainkat, úgy intézi körülményeinket, hogy mielőtt még a szükség ténylegesen felmerül, Isten már gondoskodik a segítségről, a próbatétel előtt pedig már jó előre felfegyverez annak elviselésére. Ez a mindenható Úr pontossága, amelyet gyakran megtapasztalhattunk már.
A tanítványok – talán mi is – érthetnénk, de a világ semmiképpen sem. Isten kegyelméről árulkodik ez a tény is, hogy a nehezen érthető dolgokkal nem kell foglalkoznunk. Mint amikor a matematika-tanár nem kéri a vizsgán sem az integrálást, sem a deriválást, csak az összeadást és a kivonást.