Első szüleink engedetlensége óta, mi emberek, az engedetlenség állapotában születünk, élünk és halunk meg. Képtelenek is vagyunk a magunk erejéből engedelmeskedni. Isten megígérte, hogy nem lesz többé özönvíz. Ezért nem lesz, ma is ezért nincs, nem mintha mi nem érdemelnénk meg szinte naponkint. Isten ígéretén is túl, Jézus Krisztus engedelmessége hárította el fejünk fölül véglegesen a hirtelen való, egyetemes és végleges pusztulás veszedelmét.
A Felvidék nagy tehetségű okleves gyógyszerésze, a jogtudományok pallérozott zsenije, Vincent van Gogh magyar nagysága, a Közel-Kelet prófétája, a Vatikán képtárának hordozója fénylő lelkébe kapta a menny kijelentését 1880. október 13. napján:
„Festőnek születtél. Te leszel a világ legnagyobb Napút festője. Nagyobb mint Raffaello”
Munkácsy Mihály Párizsban, Hollósy Simon Münchenben mondott hálaimát, hogy műtermük jövendő királya Libanon rózsás hegyláncait úgy láttatta képein, ahogyan a Nap varázsolta reá a teremtés hajnalán.
Pedig az kezdettől fogva ott volt, úgy tündökölt, varázst oldott varázsra, csak eddig senki nem vette ész(re)!
