A huszadik század gyermeke nagyon jól tudja, hogy az anyag legkisebb része az atom. Minden nép a parányi, a nagyon kicsi kifejezésére mindig keres egy szót, amikor hasonlítja valamihez. A magyar, mint földmívelő nép; a mákszemhez hasonlítja: olyan kicsi, mint a mákszem. Palesztina népe a kis dolgot a mustármaghoz hasonlította. Nekik közmondásszerűen a mustármag fejezte ki a kicsiséget.
Ér, ered, eredő, erdő, erdei, erecske, „Ér-mind-szent”, „Értől az óceánig”
gróf Széchenyi István írja e szavakról: „Magyarok eredete. Honnan ered nemzetünk? Hol az őshazánk?
Mi van a magyarok eredetével? Százszor leírták, százegyedszer döbbenünk reá. Eredetünk őserdei homály, a történelem hajnala.
Hunnia határán termett egy mindent meghódító maroknyi nép.”
Árpád Vezér így szólt erről: „Az én ősapám, a nagyhatalmas Attila király bírta vala a földet, mely a Himalájától az Alpokig terjedt, a Duna-Tisza között a bolgár tengerig.”
l847 november eleje óta ülésezett az országgyűlés Pozsonyban. Mi már tudjuk, hogy ez volt az utolsó rendi országgyűlés és egyben az utolsó reformországgyűlés. A kortársak csupán azt tudták, hogy fontos országgyűlésről van szó, amely az évszázados alkotmányos berendezkedés alapján működött és, hogy fontos reformokat akart az ellenzék elérni. A konzervatívok és az ellenzék erőviszonyai azonban meglehetősen kiegyenlítettek voltak, s a reformok elfogadása bizonytalannak mutatkozott. Debrecen szabad királyi várost, az országgyűlés előtt lévő egyik napirendi pont, a városok jogállásának rendezéséről szóló különösen foglalkoztatta.