Izrael népének akkori vezetői, a főpapok és írástudók tiltakoztak Jézus messiás-volta ellen, a tanítványok és a virágvasárnapi sokaság viszont messiásként üdvözölte Őt és Ő el is fogadta ezt a hódolatot. De vajon Jézus hogy vonatkoztatta magára az ígéreteket? Mindnyájan ismerjük azt a jelenetet az evangéliumból, amikor Jézus megkérdezte tanítványait: kinek mondják Őt az emberek? A tanítványok azt felelték: némelyek Keresztelő Jánosnak, némelyek Illésnek, vagy egynek a próféták közül. Arra a kérdésre, hogy „ti kinek mondtok engem”, Péter a tanítványok nevében ezt mondta:”Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Ezután kezdett Jézus arról beszélni, hogy az Ember Fia sokat fog szenvedni a vénektől, a főpapoktól, meghal, de harmadnapon feltámad. Tehát Jézus úgy vonatkoztatta magára az ígéreteket, hogy a tanítványok reménységét kiigazította.
Sok ember él abban a tudatban, hogy nála nincs semmi baj, teljesen egészséges, hiszen nem érez semmi különöset. Aztán jön egy szűrővizsgálat, és megdöbbenten hallja, hogy bizony beteg, és ha meg akar gyógyulni, pontosan meg kell tartania az orvos utasításait.
Így vagyunk sokszor lelki értelemben is. Azt hisszük, hogy nincs semmi baj, hiszen templomosak vagyunk, imádkozunk, adakozunk. Aztán, mint egykor a laodiceai gyülekezetet, minket is figyelmeztet áldott Orvosunk: „te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen”. De még nincs veszve minden. Még van remény a gyógyulásra. Csak meg kell fogadnunk a tanácsot, amit ad.
Kisfaludy Károly versében az örök magyar sors szólal meg:
„Büszke fej és büszke szív omlik a Duna partján a jövőtlenség mélyébe”
Gonosz idők gonosz szele elhozta az augusztus 29. napok drámáját:
Keresztelő Szent János életébe, amikor búcsút vett fejétől.
1521. augusztus 29. napja, amikor 72 magyar vitéz marad életben a 700-ból Nándorfehérvár második ostrománál.
1522. augusztus 29. napja, amikor 20.000 magyar, cseh, horvát harcos élete búcsúzik Mohácsnál.
1523. augusztus 29. napja, amikor Buda elestével szabad az út Pozsony és Bécs felé, elkezdődve a 147 éves oszmán uralom.
Testvérem; te ismered Jézust? Nemcsak a csodatetteit, hanem a tanításait. Nemcsak a tanításait, hanem Őt magát. De nemcsak úgy, hogy másodkézből hallottunk valamit, hanem így: lakva, személyesen. Ez életkérdés! Mert az az örök élet, hogy megismerjenek így Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél; a Jézus Krisztust. És ez azt is jelenti: elismerni Őt mint Istent, Isten Fiát, a mi Megváltónkat és Urunkat, aki parancsol is nekünk.
Ezért mondja Jézus azonnal Nikodémus kedves szavaira, azokat füle mellett elengedve, de mégis válaszolva rájuk: senki sem láthatja meg Isten országát, csak aki újonnan születik.
Úgy kezdődik az ige, hogy az Úr Jézus mondja egy példázatban: „Egy embernek volt két fia.” Ez egy fájdalmas történet, mert nemcsak két fia volt, hanem kétféle. Mert ha két, egyformán gondolkodó fia lett volna, két hűséges, kedves, gerinces, jó gondolkodású, akkor olyan szép lett volna ez a példázat beli élet. De hát az egyik ilyen volt, a másik olyan; és kétfelé szakadt a család.
Miért van az, hogy sokszor kétfelé szakad a csalás? Miért van, hogy sokszor az egyik fiú ilyen, a másik olyan? Miért van az, hogy a történelem folyamán ez a magyar nemzet is mindig kétfelé szakadt? Az egyik a kuruc táborban volt, a másik a labanc táborban, hol itt voltunk, hol ott, de mindig egymás ellen…