„Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is így láttuk jónak” (Apostolok Cselekedetei 15:28)

„Meg kell örvendeztetnünk az embereket”, – vallotta Árpád-házi Szent Erzsébet a középkor legismertebb szentje, akinek szívét is öt talentummal aranyozta be a Szentlélek.
A világ szentjei közül a legnagyobb tiszteletnek örvendő és legjobban kedvelt példakép a több mint nyolc évszázaddal ezelőtt Sárospatakon született leányka II. András király és Gertrudis királyné édes szeme fénye.
Gyermekkorától másképp viselkedett mint a gazdag és koronás fők gyermekei.
A királyi asztalról ételt vitt az éhezőknek, segítette az elesetteket, a nyomorúságban élőkben meglátta Krisztus Urunk szomorú arcát.
Férjhezmenetele után Wartburg várában folytatta áldott szolgálatát.
Férje Lajos őrgróf mindenben támogatta, viszont az udvar belnémet népsége nem értette a különös magyar fiatalasszony „hóbortját”.
Hat év házasság után özvegy maradt 3 kicsi gyermekkel, elhagyta az udvart, mindenét eladta és belépett a ferences harmadrendbe, hol hátralévő rövid életét a szegények szolgálatára rendelte.

Continue Reading →

„Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az Ő Lelke által” (Szent Pál lev. Efézusba 3:16)

Isten minden ajándékozás örök forrása.
Az ünnepek nemcsak azt jelentik, hogy mi megtiszteljük Őt hódolatunkkal, imádatunkkal, kegyességünkkel, hanem azt is, hogy Ő előbb és hatalmasabban már megajándékozott bennünket.
Régen kiürültek volna a templomok,ha nem kaptunk volna minden egyes alkalommal valamit Tőle.
Karácsonykor Krisztus Urunknak áldott születését.
Nagypénteken Krisztus Urunknak megváltó halálát.
Húsvétkor Krisztus Urunknak dicsőséges feltámadását.
Pünkösdkor Krisztus Urunk Szent Lelkének kitöltetését.
Bibliából megajándékoz bennünket Isten Sámson ereje, Dávid király zsoltárossága, Salamon király bölcsessége által.
Dicsőséges történelmünkből megajándékoz bennünket Isten Botond ereje, Lehel hősiessége, Mátyás király kegyessége által.

Continue Reading →

„Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival.” (Apostolok Cselekedetei 12:1)

Könyvtáram köteteit olvasva M. Dosztojevszkij, A. Szolzsenyicin, Lev Tolsztoj, Rózsás János, Gyóni Géza, Gérecz Attila művei mindig visszavezetnek egy kis egyszerű könyvhöz, mely kortárs mű, címe pedig: Bilincseket és börtönt is.
Sokan ismerjük személyesen is a szereplőket, hitvalló erdélyi lelkipásztorok évtizedes meghurcoltatásait a börtön, a Duna-delta, vagy az akasztófa hármas „jövőjében”.
Egy közös azonban valamennyi kötet sorsában. Az újszövetségi Szentírás napi igénk szakasza azokról a hitvalló apostolokról ír, akik már előttünk megjárták a földi poklot Heródes világában.

Continue Reading →

„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket” (Apostolok Cselekedeti 5: 29.39.)

Október 31. a Reformáció emlékünnepe 1517. október 31. napja óta.
November 1 napja Mindenszentek ünnepe – Festum Omnium Sanctorum, az üdvözült lelkek emlék-napja, a megdicsőült Egyház ünnepe.
Mindenszentek napját IV. Bonifác pápa alapozta meg, amikor 610. május 13. napján a Római Pantheont minden keresztény vértanú tiszteletére templommá szentelte.
November 2. napja bensőséges megemlékezés elhunyt szeretteink emléke fölött.
Szent Odiló clunyi apát rendelte el 998-ban, hogy a Bencés Kolostorok ezen a napon mondjanak szentmisét az elhunytakért.
Két nap, amely hidat képez a földi élet mulandósága és az örök élet reménye között, emlékeztetve arra, hogy a szeretet, imádság és a hit összeköti az élőket és a holtakat Isten Szentlelke által.

Continue Reading →

„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog” (Ézsaiás próféta 9:1)

Isten teremtett világának van egy belső erkölcsi rendje. Ige, Fény, Igazság, Erő, Szeretet hívta életre Kezdetben, és tartja fenn Krisztusban a Lélek által.
Kezdettől ragyogott Nimród király a Gesta Hungarorum lelke, Hunor-Magor atyja, Attila fejedelem őse, Csaba királyfi csillagösvénye, Árpád Vezér példaképe, Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos királyaink zsámolya.
Számukra kezdettől 896, 907, 1241, 1526, 1541, 1604, 1703, 1848, 1914, 1920, 1944, 1956, 1989, – minden perc 56, soha nem halványuló ereje és fénye, mely üzen a zsarnoknak:
Tanuld meg idegen, hogy 56!, vésd fejedbe Káin, hogy 56!, okulj belőle honi labanc, hogy 56!, halld Szent Urunk hangját, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével!

Continue Reading →