„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (Szent Pál apostol II. Kor. lev. 12:9)

Nemzeti történelmünk három augusztus 29. napja végzetesen megfordította az addig bizonyosnak és véglegesnek hitt Magyar Királyság és az Árpád-ház sorsát. „Ez nem történhet meg velünk”, mondották az atyafiak, írták a krónikások. Megtörtént, aztán Trianon katasztrófája tette fel a koronát a játszma végére.
De ez sem volt elég, hiszen 80 esztendeje, 1944. június 2. napján Debrecen városát, majd augusztus 28. és 29. napján Miskolc, Taktaharkány, Kaba városait bombázta a szövetséges légierő, ezernél több halott ,sebesült, gyászoló testvérünk halt meg és szenvedett a semmiért.
Vasútállomások, pályák, épületek, lakások, templomok váltak romhalmazzá percek alatt. A ledőlt romok átkozott pora betakarta azt a sok munkát és emléket, amelyet építői álmodtak bele századok alatt.
A Szicíliából felszálló amerikai gépek csupán szórakozásból tesztelték a korabeli technikát, majd a vidám fiúk dolguk végeztével visszatértek a támaszpontra.
Az idő vonalán e napokban közben mára Kárpátok hágóin Ojtoznál és az Úz völgyében élet-halál harcát kezdte vívni a Székely Hadosztály a beözönlő Vörös Hadsereg ármádiájával szemben, akiket még támogatott a gyorsan átállt áruló „román hadsereg is”.

Continue Reading →

„Utaidat, Uram, ismertesd meg velem” (Zsoltárok Könyve 25:4)

„Szivemet hozzád emelem, és benned bízom Uram”
Ez az egyik leggyakrabban énekelt zsoltárversünk Szenczi Molnár Albert tudós reformátor atyánk fordításában és genfi dallamában.
Nekünk, még régi vágású templomos hitvallóknak megjelenik a boltívek évszázados ereje, az orgona hangjának méltósága, a padokat zsúfolva megtöltő jó magyarok tisztessége.
E költészet imádság, mely legbelülről fakad.
Az imádság áldása, hogy Istent megszólíthatjuk, miközben látjuk életünket, bűneinket, útkeresésünket.
Az Úr minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit.
A te nevedért Uram, bocsásd meg bűneinket, mert sok van.

Continue Reading →

„Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly?” (Szent Máté apostol ev. 13:27)

Hódítani indultak hű és áldozatos életű fiatal magyar sportolóink Párizsba, mint egykor legnagyobb eleink.
Liszt Ferenc a világ legnagyobb zongoraművésze, zeneszerzője,a kath. egyház abbéja.
Aki kifizette Bonn Város Tanácsának a készülő Beethoven-szobor hiányzó költségét, szegény németek nem tudták befejezni…
Aki kifizetett 10000 lyoni textilmunkásnak fejenként 1 kg kenyeret, mert 16 órai robotból még elegendő kenyérre sem tellett nekik.
Aki Lamennais abbéval Bretagne legszegényebb plébániáján felragyogtatta Krisztus Urunk egyházát.
Munkácsy Mihály, Paál László, Színyei Merse Pál, Ferenczi Károly, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János Hollósy Simon az impresszionista festészet legnagyobb mesterei tanították vásznaikkal a Montmarte és a Latin Negyed francia kezdőit és menőit a levegő színének új csodájára.
Ady Endre, József Attila, Kassák Lajos, Illyés Gyula „Hunok voltak Párizsban” aszimbólum varázslói, akik a francia irodalom és verselés sztárjait az árnyékos oldalra tolták.

Continue Reading →