A REFORMÁCIÓ KEZDETEI DEBRECENBEN

Ft. Dr. Dr. Csohány János Professzor Úr

A kálvinista Rómának gúnyolt, majd magyar Genfnek átkeresztelt Debrecenben legalább 18 évvel később ment végbe a reformáció, mint ahogy 1518-ban Sopronban elkezdődött. Csakhogy Sopron német nyelvű szabad királyi város volt, míg Debrecen szín magyar lakosságú mezőváros (oppidum), ami nagy különbséget jelentett. A királyi udvarban is hamar megjelentek a reformáció tanai, amiket a királyné és a német udvaroncok, sőt az udvari pártot alkotó magyar főurak jó része is támogatott. Debrecen azonban nem volt az ország fővárosa, a királyi udvar nem ott székelt, hanem Budán. Mohács után az obszerváns ferences szerzetesek tették magukévá a magyar hitújítás ügyét és 1530 után terjesztették azt a magyar lakosság körében. A történészek, ha bizonytalanok, hogy egy település mezőváros volt-e, perdöntőnek tekintik azt, ha ott ferences kolostor létezett. Debrecenben 1322 óta működött ferences kolostor, de lakói nem az obszerváns, más néven salvatoriánus, azaz a régi rendtartáshoz szigorúan ragaszkodó, ugyanakkor a reformáció tanai iránt fogékony irányzathoz tartoztak, hanem az un. mariánus, konzervatív irányhoz.

1536-ban új földesúrnak, Török Bálintnak adta Debrecent I. János király. Török Bálint Debrecen birtokbavételekor, vagyis 1536-ban vitte a városba magával Bálint papot, aki a városban végrehajtotta a lutheri reformációt. Feltehetjük a kérdést, hogyan hajthatta végre Török Bálint Debrecenbe vitt papja az ottani egyház reformációját, amikor érvényes országgyűlési törvények és a két ellenkirály rendelkezései tiltották a reformáció terjesztését, sőt a reformált egyházközségek puszta létét is. A kérdés magyarázata a speciális magyar közjogi helyzetben rejlik. Magyarországon a cuius regio eius religio nyugati jogi elve érvénytelen volt, itt a ius patronatus érvényesült. Míg Nyugat-Európában az uralkodó határozta meg országa vallási irányzatát, Magyarországon a földesúri jog alapjára épült egyház feletti patrónusi joggal bíró személy, vagy közösség pl. szabad királyi város, kiváltságos terület joga volt a plébános/ok alkalmazása, az illetékes püspöknek a patrónus csupán be kellett, hogy mutassa jelöltjét, és ha az kánonjogi kifogást nem talált a prezentált személyben, akkor megerősítette azt. Bálint papot Török Bálint patrónusi joga alapján tehette debreceni plébánossá, aki aztán parókiáját Luther tanai alapján átszervezte. 1523-25 között lezajlottak Németországban a parasztfelkelések, amelyektől Luther elhatárolódott, tehát nem kellett félnie a magyar köznemesi, un. nemzeti pártnak attól, hogy a reformáció az 1514. évihez hasonló parasztháborúra vezet. Luther ugyanis nem csupán elhatárolta magát a parasztfelkeléstől, hanem kifejezte, hogy a társadalmi igazságtalanságokat a hitélet és az egyház megújításával kell megoldani.

1529 júliusában iratkozott be a wittenbergi egyetemre Sylvester János, az első magyarországi magyar hallgató, ő lett az első latin-magyar nyelvkönyv írója, kiadója, majd az első nyomtatott magyar nyelvű Újszövetség fordítója és 1541-ben Sárváron kiadója. Még abban az évben Siklósi Mihály későbbi reformátor iratkozott be Wittenbergben, majd 1529. december 3-án immatrikulált ugyanott Dévai Bíró Mátyás, a „magyar Luther” és Gregorius Johannis Debrecinus, s így velük megkezdődött a magyar peregrinusoknak Wittenbergbe áramlása. Az obszerváns ferences szerzetesek is magukévá tették Luthernek azt a tanítását, hogy a társadalmi reformot nem szabad összekötni az egyházi reformmal, mert abból parasztháború lesz, amit levernek és az egyházi reformot is megakadályozzák. Az obszerváns ferencesek közül került ki a magyar lakosság reformációjának első reformátori nemzedéke, akik maguk is számosan tanultak Wittenbergben.

Jellegzetes társadalmi formáció, a mezővárosok, un. oppidumok hálózata létezett Magyarországon az általunk tárgyalt korban. A mintegy 8-900 mezőváros, valójában még jobbágy településnek számított jogilag és földesúri hatalom alatt állt, de számos önrendelkezési jogot megváltott földesurától. Közülük mintegy 200 mezőváros a patrónusi jog több-kevesebb mértékével is rendelkezett, ami azt jelentette, hogy plébánosát földesurával együtt választotta ki és prezentálta az illetékes püspöknek. Voltak olyan jogállású oppidumok, amelyeknél a plébános kiválasztásánál a földesúr beleegyezésére csupán formálisan volt szükség. A nagyobb mezővárosoknak ­ azok között kitüntetett helyen Debrecennek ­ királytól nyert vásártartási-, árumegállítási joguk, akár más kiváltságaik is voltak. Debrecen magyar nemzetiségű és nagy lélekszámú, viszonylag fejlett iparú város volt. Igazi anyagi erejét a szürke magyar szarvasmarha tenyésztése és kereskedelme adta. A szürke magyar szarvasmarha közel még egyszer akkorára nőtt, mint az Európa-szerte tenyésztett szarvasmarha, a húsa ízletesebb volt amannál, bőre és szarvának szaruja is sokkal nagyobb feldolgozható alapanyagot adott, ezért Nyugat-Európában keresett és drága árucikk volt, ami a debreceni tőzséreknek rendkívül jövedelmező üzletet jelentett.

1541-ben I. Szülejmán szultán Buda birtokbavétele után Török Bálintot fogolyként magával vitte. Török Bálint felesége, Pemfflinger Kata grófnő maradt Debrecen birtokosa két fiukkal, akik közül Jánossal Debrecenbe költözött. Pemfflinger Katát Szerémi püspök „lutheránus nőstényoroszlánnak” („leona lutteriana”) nevezte, de ez a reformációt támogató debreceni nagyasszony kötődött a római katolikus valláshoz is, mert ferences gyóntatót tartott és 1546-ban bekövetkezett halála előtt úgy rendelkezett, hogy ferences kolostorba temessék.

A debreceniek keresztyén felebaráti gondoskodását dicséri, hogy a reformáció előestéjén egyik polgáruk, Boncz László 1529-ben megalapította a Szent Erzsébetről elnevezett Ispotályt, ami a II. világháború utánig zavartalanul működött. A reformáció kibontakozását követően a várost körülvevő árkon kívül un. külső ispotályt is létesítettek.

A reformáció előtt a bécsi egyetemen két diák szerepelt Debreceni előnévvel, a krakkói egyetemen viszont 1497 és 1523 között hét Debreceni nevű diák tanult, valamennyien legalább két évet töltöttek ott és megszerezték a baccalaureusi fokozatot, egyikük pedig az ottani magyar diákok társaságának, a bursanak volt a szeniora. Számos magyar ferences tanult Krakkóban, de a debreceniek inkább laikusoknak ítélhetők. Ezek a számok nem mutatják, hogy a reformáció előtt nagy lett volna a debreceniekben a külföldi egyetemeken tanulás iránti buzgalom. Biztosra veszik, hogy a városi iskola a reformáció után vált jelentőssé, mert annak alapvető programja volt az iskolázás azért, hogy az emberek a Bibliát olvasni tudják, továbbá a vallási irodalmat és tanokat megértsék, elsajátítsák, a humanizmus és reneszánsz szellemi termékeit ugyancsak elsajátítsák, a tehetségesek azokat művelni tudják. A méltán híressé vált Református Kollégium alapítását 1538-ra teszik, ezért ünnepelték 400 éves jubileumát 1938-ban világraszóló tudományos felkészültséggel és pompázatos külsőségekkel. 1988-ban a 450-éves jubileum ünnepsége is igyekezett méltó lenni az előzőhöz. 1538-ban azonban nevezett Kollégium még aligha volt református, de hamarosan bekövetkezett a fordulat és a városnak református plébánosa lett. A város első rektora (iskolamestere) 1549-ből ismert, akit Dézsi Andrásnak hívtak. Dézsi 1549-ben azért ment el a városból, mert Török János földesúr szigorú lutheránus elvárásával szemben a helvét, vagyis református irányzathoz tartozott.

Vitatott, hogy a lutheránus Bálint papnak közvetlen utódja volt-e Radán Balázs, az első biztosan református debreceni lelkipásztor, vagy inkább Dévai Bíró Mátyásé, aki élete utolsó idejét töltötte 1544-45-ben Debrecenben, ahol akkor már aligha „magyar Lutherként” fejezte be életét, hanem a helvét reformáció képviselőjeként. Radán Balázs minden bizonnyal a szigorú lutheránus Török János földesúr akarata ellenére került Debrecenbe plébánosnak. Őt Petrovics Péter, II. János király egyik gyámja patronálta és ekkor a Petrovics pártfogása erősebbnek bizonyult a Török Jánosénál. 1551-ben Török János akarata érvényesült és Radán Balázsnak távoznia kellett a debreceni parókiáról. Radán beregszászi plébános lett, ami Petrovics frissen megszerzett munkácsi uradalmához tartozott. Török János Radán utódjával, Kálmáncsehi Sánta Mártonnal azonban törököt fogott, mert ő is a helvét irányzat szószólójának, ha lehet azt mondani Radánnál is eredményesebb szószólójának bizonyult, aki 1552-ben ugyan távozni kényszerült Debrecenből, de 1556-ban visszatérhetett és megszervezte a Tiszántúli Református Egyházkerületet, amelynek első püspökekén, 1557 végén Debrecenben halt meg.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem maradt meg a reformáció lutheri irányzata mellett Debrecen, mivel az egyház alapvető evangéliumi megújítását az már elvégezte. A református irányzat, ahogy akkor és még évszázadokig nevezték, a helvét irányzat, több ponton tovább ment a lutheri reformációnál. Tanította, hogy a király és a főurak, köznemesek mandátumként kapták Istentől társadalmi helyzetüket, adott esetben hivatalukat, amiért zsold gyanánt kapják az adót és a szolgáltatásokat az igazgatásuk alá rendelt társadalmi rétegektől. Elégedjenek meg a törvényes járandóságaikkal és azok fejében keresztyén módon igazgassák és védelmezzék alattvalóikat. Amennyiben pedig a világi felsőbbség Isten rendelései ellenére jár el, a törvényt megszegve önkényesen lép fel alattvalóival szemben, azoknak a lázadás vádja nélkül joguk van az ellenállásra. A kereskedők nem csalók, ha méltányos nyereséget számítanak fel az általuk vállalt kockázat és munka fejében, sőt a társadalomnak nélkülözhetetlen tagjai. A kamatszedést Kálvin helyeselte. Szakított a középkori egyház és még Luther ide vonatkozó tanításával is, miszerint minden kamat uzsora. A kálvini reformáció ezzel szemben azt vallotta, hogy az követ el lopást, aki az anyagi gyarapodás céljából felvett kölcsön hasznából nem ad a neki kölcsönzőnek kamatot. Biztonságot adott Kálvinnak az a tanítása, hogy Isten üdvösségre választ ki egyes személyeket, ezt a kortársak nem fatalizmusként, hanem isteni kegyelmi ajándékként értelmeztek. Abban a politikai helyzetben, amelyben ők éltek, hogy állandó háborús viszonyok között sem vagyonuk, de még életük sem volt biztonságban, ez a tanítás adott nekik szilárd lelki támaszt. Arról sem beszélve, hogy a református egyház szertartásai a lutheri rendtartásnál is egyszerűbbek, a gyülekezet számára érthetőbbek voltak.

Dr. Csohány János

A kép forrása:
erdely.hu

Vélemény, hozzászólás?