
Budapest, Fiumei -úti Nemzeti Sírkert
„Be kellett látnom, hogy állásomban tehetetlen vagyok,
s azt csak legjobb szándéktól vezérelve tartottam meg”
Magyar Testvéreim!
Jézus szerette hazáját, megsiratta.
Isten Országát hozta el és képviselte földi küldetése során, mely felette áll a nemzet államoknak, – de és viszont – tanítványait a Föld országaiba küldte ki. Nemzetekhez, népekhez, nyelvekhez, kultúrákhoz, vallásokhoz kellett missziót és evangéliumot vinni.
Az ötödik parancsolat igéje: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád te néked”
Az ősök tisztelete Isten parancsa számunkra, mely tágabb értelemben kifejezi az előttünk járt nemzedékek munkáját, építését, fáradozását.
Örök érvényű ima és hitvallás kell legyen számunkra Kölcsey Ferenc szava: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül”
Arad 13, majd 153 mártírjának imája és búcsúja családjuktól és hazájuktól megrendítő erejű görög dráma, római eposz, és magyar ballada.
A magyar szentek himnusza – Isten, Hazánkért térdelünk elődbe

Budapest, Fiumei-úti Nemzeti Sírkert
„Legyen hű a nemzet önmagához, még mindent meg lehet menteni.
Veszve csak azon nemzet lehet, amely lemondott önmagáról”
‡ Minden magyar ünnepe
Juhász Gyula: 48 március 15.
Magyarnak lenni ajándék Istentől, ezért vétek az ellenségeskedés, pártütés, viszálykodás.
Bűn az egyéni érdek a haza érdeke előtt, bűn az Isten iránti közöny, bűn a régi hősök felejtése.
A magyarságnak kötelezően össze kell fognia, ha meg akarja őrizni erejét, identitását, nyelvi jogait, mert a történelem nem bocsátja meg az árulást, a gyengeséget és a gyávaságot.
A forradalom és szabadságharc hősei példát mutattak összefogásból, bátorságból, önfeláldozásból, hazaszeretetből, alázatból.
A magyar történelem hősies éveiről beszélnünk kell, az e lelkünk mélyén lévő hazafiságot ébreszti fel.
Petőfi Sándor és harcostársai pedig Isten ajándékai voltak a magyarság számára, mert amit képviseltek az jog, erkölcs és művészet volt „egy személyben”
Jókai Mór márciusi ifjú, írófejedelem sírját glóriaként fonja körül hálás nemzetének és olvasóinak olthatatlan szeretete.
Munkácsy Mihály Honfoglalás c. képéről áradó jóságos tekintete üzen az ég fényességéből:
„Ami bennem lélek, veletek megy, ott fog köztetek lenni mindig.
Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak, megtalálsz a falevélben, mikor lehull,
meghallasz az estiharangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam,
mindig arccal szemközt fogok veled állani”
Jókai Mór – Kárpátia zenekar: A haza minden előtt
‡ Honlapunk legnagyobbja, Anyaszentegyházunk tudós-tiszteletes Professzora, egykori Kedves Tanárom Ft. prof Dr. Dr. Csohány János Professzor Úr Nemzeti Ünnepünkre megajándékozott bennünket egy dolgozattal, olvassuk szeretettel.
Március 15. Rejtély
2023. január 1-én ünnepeljük a legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulóját. És itt vannak már rejtélyek, amik nehezen tisztázódtak. Egy időben 1822. december 31-ére tették születési idejét és szülővárosának ő maga Kiskunfélegyházát tartotta, holott valójában Kiskőrösön anyakönyvezték kereszteltként 1823. január 1-én. Az már csak hab a tortán, hogy a XIX. század második felében több kunsági település versengett szülőhelye kitüntető címéért.
(Az írást Csohány professzor úr fotójára kattintva olvashatják!)
Köszönjük szépen a tanítást „a nagy rejtélyről”
Jó egészséget és sok sikert kívánunk Professzor Úr folyamatban lévő nagy munkájához.
Ady Endre: Október 6. – Újhold
‡ A magyar nép szeretete és tisztelete hősei iránt olyan bibliai mélységből származott 1848–1849-et követő esztendőkben, melyre nincs példa.
Vallásos, szakrális magasságokba emelkedett a néprajzosok szerint.
Szobrok, utcák, intézmények büszkélkedtek a dicsőséges forradalom és szabadságharc hőseivel.
Az arisztokrácia, az Országgyűlés, a nemesség, az irodalom, a tudomány, a honvédelem, a kétkezi emberek tömege állt a magyar ügy mellé a gonosz Habsburg-ház ellenében.
Amit a politika és jog nem ért el, azt kivívták fegyverrel 1849. április 26. napjára.
A gyáva Ferencz József császár bedobva a zsidó trükköt, május 21. napjára találkozót szervezett Varsóba, hol találkozott II. Miklós orosz cárral, kitől 200.000 katonát kért és kapott a Szent Szövetség paktumra hivatkozva.
Szokása szerint megvezette, ígéretet kapott, „hogy a lázadó kuruc kutyák leverése után húzódjanak vissza határaikon belül, majd Haynau végez a főkolomposokkal.”
Balogh Márton: Kossuth Lajos azt üzente
Gyurkovics Tibor: Nemzet – Kubik Anna
A JÉZUS KÉRDÉSÉRE ITT A VÁLASZ, AHOGY MAKKAI SÁNDOR PÜSPÖK IS FOGALMAZTA: AZ ÉLET KÉRDEZETT
Sátoraljaújhely Városháza
DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK, A VILÁG LEGÁLDOTTABB PÉLDÁI VOLTATOK, ÉS MARADTATOK
E Turul-madár szárnyai őrizze a hont
Jó szívvel ajánljuk Kedves Testvéreink figyelmébe az alábbi írásokat
Hazajáró: Érmindszent – Székelyhíd
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Magyarország része lett Kárpátalja Putyin bizalmasának térképén
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
(Jeltelen tömegsírban itt nyugszik Vasvári Pál 23 évesen, 1848 egyik legnagyobb hőse, a Rákóczi szabadcsapat vezére.)
Jól szórakozik a magas életkorán élcelődő mémeken a 94 éves Iliescu, és nem sírja vissza a kommunizmust
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Helyére került a bözödújfalusi templom tornya
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Ha nem tudta, most már tudja: a nemzetnek van egy másik koronája is
(Az írást a képre kattintva, új lapfülön olvashatják!)
Debrecen – Józsa,2024.március.16.
A képek forrásai:
kozterkep.hu
fiumeiutisirkert.nori.gov.hu
enciklopedia.fazekas.hu
erdely.ma
hazajaroegylet.hu
msn.com
szekelyhon.ro
kronikaonline.ro
publicdomainpictures.net













