Magyar Testvéreim!
Az Isten-félelem „énekek énekének”, az akkori világ minden bölcsességgel megáldott szerzője tiszteleg Salamon király emléke előtt, fénylő elméje hordozza az alexandriai iskola teljes egyiptomi műveltségét, a hellenizmus korának hatásait melyben élt.
Egész művét áthatja egy komor gondolat, mely újra és újra visszatér: „Minden hiábavaló”.
Meggyőződésünk, hogy a komor és sötét példák, a logikus és szinte ad absurdum elmenő következtetések, mélyreható elemzések nem pusztán a „minden hiábavalóság” rideg tényének a megállapítására szolgálnak.
A könyv írója nem szkeptikus, nem is filozófus, hanem theologus. Bölcs vizsgálódással, éles megfigyeléssel, valamint kemény logikája erejével kihúzza a talajt a nagyon magabiztos, s nagyon a láthatókra és emberire építő élet alól, és odaszorít Isten félelmére.
Az Újszövetség felől nézve a Prédikátor is mint a Törvény, a Krisztusra vezérlő mester a szemünkben.
A doni tragédia 78. évfordulója égő fájdalomként parázslik bennünk, melyet látott előre Krisztus Urunk, a Prédikátor és Szent János apostol a Mennyei Jelenésekben!
Könyvének 4. fejezete fölött ez a cím olvasható: AZ ELNYOMÁS ÉS AZ ÖNZÉS SOK BAJT OKOZ
Kárpátia zenekar: Szibéria felé – Hallgassuk meg a fájdalmas dalt!
„Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük és nincs vigasztalójuk. Ezért boldogabbnak tartom a halottakat, akik már régen meghaltak, az élőknél, akik még életben vannak. De mindkettőjüknél jobb annak, aki meg sem született, mert nem látja azokat a gonosz dolgokat, amelyeket elkövetnek a nap alatt.”
(Prédikátor Könyve 4:1-3)
Imádkozó szívvel hajtunk fejet a HŐSÖK előtt, a 207.500 magyar Testvérem és Honfitársam előtt, akik 1942 nyarán elindultak vonattal Voronyezs felé, hogy az akkori világ két gigászi-pokoli erejű hatalom hatalmi harcában vétlen és ártatlan áldozatként feláldoztassanak a semmiért. Édesapák, fiúk, testvérek voltak ők.
A visszatért kevesek között KABA főterén a gyászistentiszteleten minden esztendő január 12. napján ott volt közöttünk Baranyi Imre bácsi, túl a kilencvenen.
Később már egy széken ülve hallgatta Rigán István,Kulcsár Gergely és jómagam szolgálatát. Az élő történelem, az élő lelkiismeret, az élő fájdalom volt méltóságteljes tartásában, tekintetében, megtört testében.
Kárpátia zenekar: Hősök – Hallgassuk meg a magyar sors égő áldozatát!
„Drága Anyukám!
Nagyon várt válaszlapotokat ma kaptam meg kezeimhez. Nagy sokára jött. Ne várjatok most már tőlem levelet, és ti sem küldjetek. Az orosz itt valami nagyra készül, mi meg a végsőkig kitartunk. Erre esküdtünk meg.
Küldtem haza november 14-én 105 pengőt, abból Ágikának vegyetek keszkenőt.
Remélem, hogy Pista öcsém derekasan átveszi a helyemet a családban, neki a zsebórámat hagyom örökül.
Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek!
Istentelen hideg van, Itt ülök a géppuskám mellett, és a kezem az üres csajkához fagy.
Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is.
Itt halunk meg. Kérlek, hogy ne haragudj rám!
Kezedet csókolja:
Hű fiad: Jóska”1943. 01. 11. Oroszország
Karády Katalin: Valahol Oroszországban – Hallgassuk meg a tragikus sorsú, hazájából elüldözött zseniális művésznő e szomorú dalát!
A jogfosztottak, elnyomottak, vigasztalás nélkül valók szavakkal le nem írható nyomorúsága, a mindenükből kiforgatottak vigasztalan állapota döbbenti meg a bölcs figyelőt.
A magyar csapatok átvették a Sztálingrádba irányított német egységek helyét, a Don folyó vonalának védelme volt a feladatuk, mintegy 200 km. hosszban.
A rosszul felkészített, a magyar határoktól mintegy 2000 km-re bevetett hadsereg elavult és gyenge felszereléssel, akadozó utánpótlással a németek irányítása alatt várta a döntő ütközetet. A hős honvédek első nap még tudták tartani a védvonalat. Mínusz 42 C° hideg volt azon a reggelen, pokoli páncélos tűzet zúdított reájuk az előre törő Vörös Hadsereg. Jány Gusztáv vezérezredes morzén küldte vészjelzéseit a Kormányzónak és a német parancsnoknak: „Elveszünk egy szálig”
Történelmi források szerint mintegy 130.000 magyar katona halt meg, tűnt el, vagy esett hadifogságba. A többiek valahogy hazakerültek a végtelen hómezőkön bolyongva, de sokan súlyos betegségükben itthon rövidesen meghaltak. A sors tragédiája, hogy 1944 őszén mikor az orosz front elérte az országot, akkor újra szembekerültek a szovjet csapatokkal, másokat pedig 1945 tavaszán hadifogolyként vitték el Málenkij robotra, ahonnan már soha nem jöttek haza.
Elmondhatjuk, hogy nemzetünk fennállása óta legnagyobb katonai tragédiája volt a 2. Magyar Hadsereg megsemmisülése. Nem volt család, aki ne gyászolt volna, és ha belegondolunk, legalább fél millió magyar gyermek nem születhetett meg, hiszen odaveszett negyedmillió leendő édesapa.
Makám-Cseh Tamás: A Don kanyar felől! Örök dicsőség a Magyar Királyi Honvédség hőseinek! Csak leborulni lehet előttetek!
Ady Endre: Mesélj a csendről – Olvassuk el e katartikus erejű drámai költeményt!
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az: hallani, ha nincs semmi hang; milyen az, mikor az ordítás a semmibe zuhan?
Milyen a békesség, az öröm; milyen, ha valaki ezt mondja: „Köszönöm?”
Milyen vagy te? S milyen az életed? Valóban fény van a felhők felett?
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen az, mikor a Harag lehajtja fejét, s a Bocsánat fényre jön, elhagyva rejtekét?
Milyen az, ha én is lehajtom fejem, mert rámzuhant a világ?, megölt a küzdelem?
S amikor meleg kéz simogat, nem csizmás láb tiporja valóvá álmomat – milyen az?…
Bennem üvöltés van és félelem,
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Milyen a mosoly, milyen a nevetés; milyen az, mikor mindez sohasem kevés?
Milyen, ha elém jön a Vég, ha elfogyott az Élet, s mindenből elég?
Milyen lesz ott, mire azt mondtad: Haza, túl a Tündérkapun; ez lesz a Tündérek otthona? Csend lesz ott, s hangtalan szavak? Lesz-e sok, őrült, táncos pillanat? – Veled.
S meddig tart ott az életünk? – Kedvesem, oda mikor megyünk?
Mesélj a csendről, Kedvesem,
Mert bennem üvöltés van és félelem.
Mesélj, még itt a földön! – de ne szólj!, hallom így is én; Csak maradj itt velem, s gyere felém! Védj meg, mert gyermek vagyok. Takarj be éj-hajaddal, add nekem illatod…
Add nekem magad, s én odaadom életem – …
Akkor az üvöltés csenddé válik és békévé a félelem!
Mesélj a csendről, Kedvesem.
Mert bennem üvöltés van és félelem.
„Még azt is láttam a nap alatt, hogy a törvény helyén törvénytelenség van, az igazság helyén pedig gonoszság. De arra gondoltam, hogy az igazat is a bűnöst is megítéli az Isten, mert minden dolognak eljön az ideje, és ő ügyel minden cselekedetre. Úgy gondoltam, hogy az embereket ilyen módon próbálja meg az Isten”
(Példabeszédek Könyve 3:16-17)
Kertész István: Élt egyszer egy hadnagyocska – Hallgassuk meg e régi dalt a veterán bakáról!
„Beláttam tehát, hogy nincs jobb, mint hogy örül az ember a munkájának, mert ez jutott neki. Senki sem hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi történik utána”
(Példabeszédek Könyve 3:22)
Ezzel az Igével mondunk köszönetet Istennek és adunk hálát özv. Gargya Sándorné Deák Mária Testvérünk életéért, kit példamutató, – szeretetben, becsületben, tisztességben – telt munkás élete után hívta haza Jó Atyánk 74 évesen.
A járványügyi szabályoknak megfelelően temettük el szűk családi körben a debreceni Köztemetőben alezredes Édesapja, Péter és Gárdista-Sándor fiai mellé. az örök élet reménysége alatt!
Kárpátia zenekar: Néma keresztek – Hallgassuk meg e művet, mely egyik gyermekem!
Debrecen-Józsa, 2021. január 16.
A képek forrásai: