(Máté evangéliuma 8. fejezet 5-8. versei)
5, Mikor pedig beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne hozzá, kérvén őt,
6, És ezt mondván: Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved.
7, És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.
8, És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj,; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.
Dr. Gyökössy Endre elbeszélése:
…Csak szólj és meggyógyul… Zsóka
Amíg valakire emlékezünk, az nem halott – mondta egy bölcselő. Így elevenedett meg számomra „Zsóka néni”, egyik külvárosi iskola egykori tanárnője, míg fejfája előtt álldogáltam.Jó néhány évtizede egy nyáron fertőző májgyulladást kapott. Mindent elkövettek érte az orvosok, de valahogy alig gyógyult. Gyermektelen özvegy volt. Egyetlen öreg bátyja valahol Baranyában éldegélt, félbénán. Néhány kollégája látogatta Zsókát. A fertőző osztályon feküdt, ezért csak az ablakon adogathatták be virágaikat s ezt-azt, amit ehetett, ihatott.Ám telt az idő s múlt a nyár, tanártársai már az évnyitóra készülődtek, így elmaradoztak, s mert neki az osztálya volt a családja, egyre levertebb lett. Már-már depressziós. Egész nap maga elé nézett, vagy a fal felé fordult s még annyit sem evett, mint addig.Az első tanítási napon kérette az úrvacsorát. Steril fehérbe öltöztették, úgy mehettem be hozzá. Mint aki halni készül, élt a szent-jegyekkel. Vigasztaló, bátorító szavaimra bólogatott, de szeme se rebbent. Talán nem is hallotta őket. Már búcsúzni akartam a búcsúzótól, amikor az ablakkeretben megjelent az iskola legfiatalabb tanárnőjének mosolygós, szép arca. Ránk köszönt, majd beteg kolléganőjéhez fordult:- Mielőtt iskolába mennék, azt szeretném mondani, hogy nagyon fogsz nekem hiányozni – beintegetett és eltűnt.Zsóka néni szeme élni kezdett. Merev arca kisimult, váratlanul felült és melegen megköszönte, hogy felkerestem. Két hét alatt meggyógyult.
A pénztáros
Az egyik ABC-ben akartam venni valamit. Zárás előtt már csak egyetlen kassza volt nyitva. Hosszú sor toporgott, morgolódott előtte. Elibém préselődve szálegyenes, ápolt öregúr szorongott, kezében a drótkosárral, benne némi vacsorára valóval. A gyötrött arcú pénztárosnő úgy csapkodta a billentyűket, számolt, mint aki gépe csattogó alkatrésze. Fel sem pillantva, szögletesen, villámgyorsan, de láthatóan ereje végére érve lökdöste tovább a leblokkolt kosarakat.Éppen az előttem álló úrét bökte arrébb, aki megszólalt (kemény szóra vártam):- Milyen ügyes. Köszönöm. Aludjon jól ma – s kilépett a sorból.A pénztárosnő felkapta a fejét. Hálás mosolyából már csak nekem jutott egy villanásnyi. Hirtelen megfiatalodott; a Gép helyett NŐ lett ismét.
A mókus
A lelkészkonferencia ebédszünetében elhagyott Bibliát találtam az egyik széken. Kinyitottam, hátha megtudom tulajdonosa nevét s utána vihetem. Valóban benne volt s alatta egy képeslapból kivágott mókus. A Biblia első oldalán mókussal még nem találkoztam. Ezt meg is mondtam – azóta hazatért – fehér fejű gazdájának.Ebéd után belém karolt s elmondta mókusa történetét.- Zöldfülű segédlelkész koromban, első szolgálati helyemen, principiálisom valamiért keményen rám mordult. Ma már tudom, nem velem, hanem önmagával volt baja. Én azonban halálosan megsértődtem. Mint érettségizett rádióműszerész iratkoztam be a teológiára, gondoltam, visszamegyek – legfeljebb többet keresek. Ezt este meg akartam mondani a főnökömnek, de mielőtt szóhoz jutottam, megelőzött: Időérzékeny vagyok. Nem érzem jól magam, arra kérem vigye el helyettem jutalom-kirándulásra a konfirmandusokat. Én csak bólintottam.A kis csoport a budai hegyekbe készült. Ám reggelre beborult az ég. Vagy nyolcan-tizen mégis összeverődtek a megbeszélt autóbusz-megállónál. Alighogy kiértünk a Normafához, zuhogni kezdett az eső. Egy kis futás után behúzódtunk a végállomás faházába. Amink csak volt, megettük. Egy ideig játszogattunk. Aztán dideregve, cseverészve, vártuk az eső végét. Ám hiába. Elromlott a hangulat. Már énekelni sem volt kedvük. A gyerekek elnémulva néztek ki az esőbe, a lucskos fákra. Az egyiken ázott mókus futott fel hirtelen, odvat, menedéket keresve. Egyszerre mindenki a fürge állatkát figyelte, ahogy meg-meghimbálva magát,cikázva ide-oda ugrált. Akkor én a mókusról kezdtem beszélni, ami akár esik, akár süt a Nap, mindig Isten tenyerén érzi magát, ezért olyan vidám – s mondtam, mondtam, ami még a Jóistenről és a mókusról eszembe jutott. Közben bejött az autóbusz. Már sokan várták, hogy hazamenekülhessenek. A gyerekek rám se nézve, egymást taposva felugrottak rá. A nagy tolongásban lemaradtam. Ott álltam a záporozó esőben a degeszre tömött busz nehezen csukódó ajtaja előtt. Egy pöttöm kisfiú a lassan záródó ajtórésen át még lekiáltott:- Amit a tenyérről és a mókusról mondott, az csuda jó volt!A behemót jármű csúszkálva elindult Pest felé. Az eső tovább zuhogott rám, de bennem kisütött a Nap.Így maradtam lelkész s került a mókus a Bibliám első oldalára.
Áldás, békesség: Presbitérium
A kép forrása:
hazankert.hu