Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk a bibliaolvasó kalauz szerint: Rómabeliekhez írt levél 2. részének 17-29. versei.
17 Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel,
18 és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből;
19 és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága,
20 az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság:
21 ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz?
22 Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy?
23 Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent?
24 Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva.
25 A körülmetélkedés valóban használ, ha megtartod a törvényt, de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett.
26 Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem számít-e Isten előtt a körülmetéletlensége körülmetéltségnek?
27 És a származása szerint körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, megítél majd téged, aki az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy.
28 Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik;
29 hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől.
– Isten Igéje leleplez minket: fölényesek, önteltek vagyunk. Másokat tanítunk, intünk az Istennek kedves, szent életre; miközben a mi életünket tetten érhető bűnök terhelik. Mit ér: ismerni az Isten akaratát, ha ez az ismeret nem válik életté? Miattunk, hívő hiteltelenek miatt, gyalázzák az Isten nevét a világban. Keresztyének vagyunk, „Jézus Krisztusban körülmetéltek”, rajtunk van az Isten megváltó szeretetének külső jegye, de a Lélek által, a bensőben megkereszteltek vagyunk-e?
– Régi téma ez. Lám, már az apostol korában is kiemelt kérdés volt a fenti probléma: meg kell térni, igazán meg kell térni, Lélek által kell megkereszteltetni, valóban hívővé kell lenni, újjá kell születni, tisztán kell élni… Ennek következményeként különítettük el a népegyházat a hívők gyülekezetétől, aztán a hívők között is akadtak még hívőbbek, akik szintén elkülönültek a többiektől.
– Sok hívőt ismerünk: „igazán hívőt”. Egyszer aztán csak róluk is kiderülnek „dolgok”… Miért van az, hogy a magukat nagyon hívőknek tartók jó része: durva, gőgös, önző, hiú, határozottan kellemetlen, „embertelen” ember?
– Urunk, adj élő hitet, amely nem becsüli le a látható egyház népegyházi kereteit sem! Adj Urunk élő hitet, amely alázatosan tudja, hogy minden nap ajándék! Ez az alázatosan élő hit azt is vallja, hogy tisztábban, Istennek kedvesebben megállni ma, mint tegnap – a megszentelődés útját járva – a legnagyobb ajándék. Az igazán hívő ember tudja, hogy kegyelemből él, ezért még a másokat figyelmeztető intésében is szeretet van, nem pedig gőgös durvaság. Az igazán hívő ember alázata nem alázatoskodás, hanem tetten érhető leborulás az Úr előtt, ráhagyatkozás az Isten megtartó kegyelmére. (Steinbach József igemagyarázata)
274. dicséret: Ki Istenének átad mindent:
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A képek forrásai:
hvg.hu