Kedves Testvérek!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 17. részének 24. verse:
Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.
Tegez Lajos lelkipásztor gondolatai:
Hol leszek?
A kérdésre a legtöbb ember válaszul a temetői sírra mutat és azt mondja: itt. A gyászoló hozzátartozók erre gondolnak, amikor fölkeresik elhunyt szeretteik nyugvóhelyét: hozzájuk mennek, néha ott velük beszélgetnek is. Mások úgy fogják föl, hogy lélekben, láthatatlanul ott lesznek szeretteik körében, köztük, velük. Vallásos emberek az égre mutatnak és így szólnak: Istennél, az égben, a mennyországban. A cinikusak és ateisták vállukat vonogatva jelentik ki: sehol, a halállal vége mindennek. Némelyek kevésbé keserűen úgy vélik: gyermekeimben, unokáimban élek tovább.
Valóban: hol is leszünk – “az” után? Sosem fogjuk már megtudni, ki volt olyan éles fülű, aki a kereszt tövében állva meghallotta és megőrizte szívében a gonosztevő kérését: “Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodba!” és Jézus erre adott válaszát: “Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.” (Lukács 23,42-43). De a megőrzött válasz Jézusnak a fent idézett főpapi imádságában elhangzott kérésével és a páli levelek tanításával teljes összhangban adja tudtunkra: Vele! A “hol” kérdésre tehát a helyet meghatározó szó nem földrajzi fogalom, mint ahogy az eljövendő Isten országára nézve is Jézus azt mondja, hogy az nem itt de nem is ott, hanem “közöttetek van.” (Lukács 17,21)
A bibliai válasz tehát ez: velem, mellettem, nálam. A legszebben ezt az utolsó éjszakán a tanítványoknak adott ígéret fejezi ki: “És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” (János 14,3).
A fenti kérdésre ennél többet csak a Biblia nélküli, a Bibliától idegen, élénk fantáziával kiszínezett, mese értékű leírás mondhat. Aki azonban Jézusba vetett hittel, iránta érzett hálás szeretettel érkezik földi élete utolsó állomásához – függetlenül attól, hogy mennyi időn át volt Jézus tanítványa, követője -, annak ennyi elég lesz. Mint ahogy az ifjú szerelmeseknek mindent és mindennél többet jelent az, ha együtt lehetnek – csak később válik valami más fontosabbá – úgy van a hitre jutott ember is, hogy a “nagy találkozás” idejéhez közeledve, a Szentlélek mindennél fontosabbá teszi számára ezt az együttlétet és így oldja fel benne a földiektől való elszakadás keserűségét.
Hasonló ez ahhoz, mint amit mindannyian átélhetünk, amikor hosszas távollét után valamilyen baráti vagy rokoni találkozóra készülünk és az eljövendő viszontlátás feletti öröm annyira betölti gondolatainkat, hogy a készülődés idején mindennapi kötelességeink, gondjaink is másodlagossá válnak.
Legyen tehát válaszul ennyi elég: Jézusnál. Merre, hogyan, mi módon? – egészen mellékes. Legfeljebb még csak annyit: Jézus ezt az övéinek ígéri, azoknak, akik Istenben és Őbenne hisznek.
422. dicséret: Hadd menjek Istenem, mindig feléd…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
A kép forrása:
hvg.hu