Kedves Testvérek!
Mai ószövetségi igénk: Ézsaiás könyve 40. részének 26. verse:
Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket?
Oswald Chambers gondolatai:
Ézsaiás napjaiban az dermesztette meg Isten népének képzelőerejét, hogy folyton a bálványokra tekintettek. Ézsaiás az ég felé irányítja szemüket, azaz helyes irányba fordítja képzeletüket. A természet szentély a szent embernek. Ha Isten gyermekei vagyunk, a természet óriási kincsesház lesz nekünk. A fúvó szélben, az éjszakában és az év minden napján, az ég jeleiben, a fák rügyezésében vagy a hervadásban valósággal maga Isten jön hozzánk; és ha megdermedt képzelőerőnk fölengedne, akkor észrevennénk Őt.
Szellemi erőnk összpontosításának az a próbája, hogy foglyul tudjuk-e ejteni képzeletünket. Bálványok képére tekintgetsz? Magad vagy ez a bálvány? Vagy a munkád? Talán a keresztyén munkásról alkotott elképzelésed? Az üdvösségről és megszentelődésről szerzett megtapasztalásod? Ha ez így van, akkor Isten arca megmerevedett a képzeletedben, és nincs erőd a nehézségek ellen küzdeni; teljes sötétség szakad rád. Ha képzeleted meggémberedett, ne tekintgess vissza tapasztalataidra: csak Isten segíthet rajtad. Vetkőzd le önmagadat, fordulj el bálványaid arcától és mindattól, ami merevvé tette Isten-arcodat. Rázd fel magad, fogadd el Ézsaiás gúnyos megjegyzését és fordítsd képzelőerődet felszabadultan Isten felé.
Imádságaink meglanyhulásának egyik oka az, hogy nem eleven a képzelőerőnk: nem tudunk önként Isten színe elé állni. Meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk megtöretett kenyér és kiöntött bor a közbenjárás vonalán inkább, mint a személyes kapcsolat vonalán. A képzelet hatalom: Isten azért adja a szentnek, hogy általa áthelyezhesse magát – önmagából olyan kapcsolatokba, amelyekben még sohasem volt.
19. zsoltár: Az egek beszélik, és nyilván hirdetik…
Áldás, békesség: Hegedűs Lóránt
Ézsaiás versét olvasva, eszembe jut az alábbi Zsoltár, melynek szerzője rácsodálkozik a minden értelmet felülhaladó csillagos ég csodájára, s hódolattal borul Alkotója eĺé… milyen megindító gondolatok… megosztom közös épülésünkre.
(Áldás, békesség: Zoli)
“Isten kezét mutatja
Az égnek boltozatja,
Mely felettem kiterjed,
Szívem örömre gerjed
E remeknek látására,
Alkotója lelkemet,
És minden érzésemet
Ragadja csudálására.
Ha elmémmelfelhágok
E számtalan világok
Roppant alkotmányába:
Ott látom valójába
Nagy voltát a Teremtőnek.
Minél feljebb repülök,
Annál jobban szédülök
Magasságán e tetőnek.
Ki gyújtá meg ezeket
Az örökös tüzeket?
E nagy testeket fontba
Ki vetette, hogy pontba
Egymásnak megfeleljenek?
Ki mérte ki útjukat
És örök pályájukat,
Hogy arról el ne térjenek?
Te vagy az, Mindenható,
Kihez hasonlítható
Nincs sem földön, sem égen!
Te vagy, ki voltál régen,
Kiben nincsen fogyatkozás,
Kiben nincsen hajdani,
Jövendő, vagy mostani,
Kihez nem járul változás.
Én hát mély tisztelettel,
Mely teljes szeretettel,
Előtted megnémulok,
Zsámolyodhoz borulok,
És imádom nagy voltodat,
Hogy, bármily kicsiny vagyok,
Szintúgy, mint ezen nagyok,
Tapasztalom jóságodat.
253. Zsoltár (Református Énekeskönyv)
254. (Dr. Szentgyörgyi József, 1765 — 1832)
A kép forrása:
hvg.hu