Az utolsó német császárról II. Vilmosról terjedt el az az anekdota, hogy az 1914 – 1918-as első nagy háború után ráeszmélt, milyen katasztrófát idézett elő, hová sodorta népét, Európát és a világot, ezt a gyermeki kijelentést tette: „Én ezt nem akartam, a felelősség egyébként meg Ferenc József osztrák császárt és magyar királyt terheli, ő tehet mindenről.”
Számunkra egyszerre szánalmas és fájdalmas, hogy egy ősi nemzet léte, sorsa és jövője fölött ilyen szellemi-erkölcsi szinten lévő marionett figurák döntöttek.
Az Apostolok Cselekedeti könyv szerzője a nagy tudású orvos és történész Szent Lukács evangélista. Rendkívül tárgyilagosan, szakszerűen és végig érző szívvel írja le Szent Urunk elhívott tanítványainak, majd apostollá szentelt hű követeinek küzdelmét az Evangélium hirdetésének lehetőségéért, kálváriájukat az őket üldöző zsidó Nagytanács minden ármánya ellen, Jeruzsálemtől Rómáig tartó útjuk a népek fiai tengerében mégis a misszió fenséges krisztusi igenje és ámenje lett.
A gazda megegyezett a munkásaival, mennyit kapnak egy napi, vagy egy órai munkáért. A gazda tartotta is magát a megegyezés szerinti egy dénárhoz, amely függetlenül a munkában eltöltött időtől, mindenkinél egyformán egy dénár volt. Isten nagy ajándéka a munka, amely a hit embere számára Isten megbízása, hivatás, szolgálat, Isten dicsőségére és a mellénk rendeltek javára. A példázat ezen a ponton rokon a talentumok példázatával, hiszen csakis az odaadó, hűséges sáfárság számít az Úr előtt, nem pedig a számokban kimutatható eredmény (Máté 25,14–30). Aki több ajándékot kapott, több tehetséget, attól sokkal többet vár az Isten, és a „bér” nem lesz ettől több. Aki öt egységet kapott, annak még ötöt kell ahhoz hozzátenni; aki „csak” kettőt kapott, annak még kettőt; de aki egyet kapott, annak sem szabad azt duzzogva elásni.
Mit hagyott el Péter Jézusért? Tényleg mindent otthagyott az Úr követésében járva? Mi is mindent otthagytunk Őérte? Nem inkább arról van szó, hogy az Ő követésében is a magunk minden egyéb ügyének dicsőségét keressük, valamint érdemet és jutalmat, „itt” és „odaát”? Jézus követése, embereknél lehetetlen, csak Istennél lehetséges (26–27).
Érdekli a ma emberét az örök élet? Minden koncentrációnk a földi életre irányul, azon belül is a jelenre, mint akik sohasem halnak meg, és a másik halálára is valójában legyintenek. Ha pedig megmozgat bennünket valamennyire a földi léten túli élet, akkor az mennyire a saját képzelgéseink „lelki, vagy vallási” köntösben megjelenő produktuma. Ezt az ifjút fiatalon érdekli az örök élet, és mivel Jézushoz fordul, kifejezi, hogy az a konkrét, valóságos, hiánytalan örök élet érdekli, amit csakis Jézus adhat (16).
A gyerek kicsi. Farkas József kérdezi az egyik igehirdetésében: „A boldogságnak, örömnek, békességnek rettenetes hiánya miért van? Miért ilyen nyomorult, reménytelen, elesett, aztán gyűlölködő, egymást utáló, és az egész világot végül is pokollá tevő az életünk? Azért, mert nagyok vagyunk, nagynak képzeljük magunkat. Nem tudunk kicsik lenni.” A gyerekeink is hamar felnőnek, ebben az értelemben. Mindenki nagy akar lenni, és a sok-sok „nagy” ember megemészti egymást. Ez a „hatalmas nagyság”, ez a felnőtt állapot, ez a mi legnagyobb bajunk. Pedig az egyetlen, hatalmas Isten, Jézus Krisztusban kisgyermekké lett az első karácsonyon, megalázta magát (Filippi 2,6–8).