Megcsodálom a Szent Lélek bőségét, amely „ajándékainak” osztogatásában megnyilatkozik. Nagyon sokfélék ezek az „ajándékok”! Öreg hiba volna éppen csak egyféle fajtájukban látni a „Léleknek kijelentését”. Rútul megszégyenítenénk vele az Istennek Lelkét. A hangszereknek egész változatos sokaságát megszólaltatja, hogy külön-különféle hangokon megzendüljön az ő üzenete!Megalázkodom a Szent Léleknek szabad felségjoga előtt, amellyel „ajándékait” osztogatja. Senkinek nincs abba beleszólása.
Rávilágítanak az apostol szavai arra, hogy a hívők gyülekezetében Isten az Ő szent hármasságának teljességében él és munkálkodik. „Mindenekben mindent Ő cselekszik”, aki az örökkévaló Atya. De a parancsokat az Ő szent Fia osztogatja, aki vére hullatása árán dicsőséges Úr az Ő hívei felett. És bennük minden erő és ajándék az Ő lelke által van meg és hat egyikükről a másikukra.Ezért van a hívő gyülekezetnek ebben a titokzatos műhelyében olyan felbonthatatlan egység. Egész életét „egy Lélekből”, „egy Istentől” nyeri.
A korinthusi gyülekezet összejövetelein kavargó bőségben nyilvánultak meg a „lelki ajándékok”. Sokan megszólaltak és sokféleképpen. Vigyázni kellett: csakugyan a Szent Lélek az, vagy valamilyen ördögi lélek, aki által szólnak?Mindkét esetben volt valami rokon vonás: az emberi lélek valamilyen magasabb ihletés alatt állott. A Szent Lélek is magával ragadja az emberi lelket, hogy általa Ő maga nyilatkozzék meg. S a pogány világban is, amint tapasztalatból tudták a korinthusiak, van valamilyen szellemi bűvölettől való „vitetés”.
Minden létezést a nemlétezés keretez be. Annak, ami van, előfeltétele a nincs. Isten a létet a nemlétezés piedesztáljára helyezte.
A rendnek a káosz az előfeltétele, az életnek a halál és a világosságnak a sötétség.
Az Ige azonban nemcsak világ, nemcsak természet, nemcsak teremtmény-alkotó erő, hanem Isten élete, s éppen ezért alkot világot, természetet, embert, mert élet.
A létnek ez a legmagasabb, legnemesebb, legtökéletesebb formája.
Az úrvacsorával méltatlanul élve – mondja az apostol – sokféle ítéletet vontak magukra olvasói. Senyvedő, pusztuló életbe hanyatlottak, holott éppen megújulásban részesülhettek volna a szent vendégség által. Megkímélték magukat a maguk komoly megítélésétől, ezért Istennek kellett kegyelem helyett ítéletet éreztetnie velük. Hányszor fordítom én is káromra azt, amiből áldást meríthettem volna!De Istennek ezek az ítéletei – ezzel biztatja olvasóit az apostol – maguk is kegyelmének a bizonyságai.