Délvidék egyik kis Tisza-parti településének hűséges lelkipásztora hívő presbitereivel elindult a település határába, hogy összegyűjtse a második nagy háború partizán-vérengzései alatt kivégzett drága eleik csontjait. A folyó áradása alámosta a temető partjait, keserves napok végeztével egy közös nagy ládában vitték az emlékek nyomorúságát.
A felépülő Emlékmű szövegén tanakodtak. Kik állítják, kiknek? Hova kerüljön? Miből legyen az anyaga? Kit hívjanak meg az anyaországból? Melyik napra tegyék?
Kik készítsék el? Ki tudják-e fizetni a költségeket határidőre? Lehet-e még retorzió ennyi év után is? Mit szól a többségi társadalom? Mi legyen a felirata?
Nehéz, súlyos kérdések ezek. Egy keservesen lerobotolt élet a semmiért, 80 évvel később még a temetés tisztessége is lélekpróbáló fájdalmakat éget Trianon-átkos csillagzata alatt.
Újra meg újra hallanunk kell ezt a figyelmeztetést, hogy ha a világ gondjai, a gazdagság csalárdsága és más dolgok élvezése belehatolnak életünkbe, megfojtanak mindent, amit Isten oltott belénk. Sohasem lehetünk teljesen szabaddá ennek a túlkapásnak folyton hömpölygő áradatától. Ha nem a ruházkodás vagy táplálkozás irányából jön, akkor betörhet a pénz vagy pénzhiány, öröm vagy örömhiány, barátok vagy barátok hiánya, esetleg nehéz körülmények formájában: szüntelenül támad, és hacsak nem engedünk Isten Szellemének, hogy harcba szálljon velük, betörnek életünkbe, mint az árvíz.
Az emberekből gyakran hiányzik mind az értelem, mind a hit. Mindig vannak körülöttünk oktalan és gonosz emberek. Semmi értelme, hogy vitatkozzunk velük, vagy egyezkedjünk: csalárd a szívük és fondorlat a beszédük. Mit tegyünk hát akkor? Állandóan gyötrődjünk miattuk? Nem! Forduljunk inkább erőért az Úrhoz, mert Ő hűséges. Igéjének egyetlen ígéretét sem szegi meg soha. Nem túlzottak a velünk szemben támasztott igényei, és nem zárkózik soha el, amikor kérdéseinkkel hozzá fordulunk. Hűséges Istenünk van! Örvendezzünk ezen!
Amikor Isten jelenlétébe jutok, nemcsak meghatározatlanul érzem magam bűnösnek, hanem rájövök, hogy bűnöm életemnek egy bizonyos pontjára összpontosul. Könnyen kimondja az ember: „Ó igen, tudom, hogy bűnös vagyok”, de amikor Isten jelenlétébe jut, nem ússza meg ezzel a megállapítással. Bűnét egy ponton ismeri fel: „én ez és ez vagyok.” Ez mindig annak a jele, hogy valaki Isten jelenlétében van.
A kiválasztott rövid igeszakaszból az derül ki, hogy Isten uralkodik minden nemzet felett. A héber szöveget – Isten uralkodik – úgy is lehet fordítani, hogy Isten király lett. Ez azonban azt jelentené, hogy azelőtt nem volt király. Baálról joggal mondhatták, hogy király lett, hiszen a mítosz szerint évente lement az alvilágba, és tavasszal mindig feltámadt. Ekkor üdvözölték hívei: Király lett Baál! De az Úr sohasem vesztette el királyságát, Ő örökkévaló Király.