Napi ige és dicséret (2022. december 27.)

Isten a vakságba merült emberrel mégis megismertette magát! „Soha senki nem látta őt”, de mert „az Ige testté lett”, mégis elmondható, hogy „láttuk az Ő dicsőségét”. Jézus Krisztusban való megtestesülésével áttörte a sötétség kárpitját. „Mi közöttünk lakozék.” „Az Egyszülött Fiú megjelentette Őt.” Rajta kívül valóban nincs istenismeret. De Őbenne megadta nekünk Isten ezt a fenséges ajándékot!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2022. december 26.)

Nem kívánok most arról írni, illetve abban elmélyülni, hogy mit jelent János evangéliumában az Ige (Logosz) és a test (szárx) közötti kapcsolat és, hogy milyen keleti filozófiával, vallásossággal áll szemben ez a kijelentés. Jól tudjuk, hogy amikor János az Ige testté lételéről szól, akkor Jézus Krisztusról beszél, aki Máriától született és így teljes értékű emberként vitte véghez a mi megváltásunkat.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2022. december 24.)

Az Ő történelmi születése. „Azért a születendőt is szentnek hívják; Isten Fiának” (Lukács 1,35). Jézus Krisztus beleszületett ebbe a világba, de nem volt innen való. Nem történelmi fejlődés következtében lett. Kívülről jött bele a történelembe, Jézus Krisztust nem mondhatjuk „a legjobb embernek”, hanem Ő olyan valaki, aki egyáltalán nem az emberi nemzetségből származott. Jézus Krisztus nem Istenné vált ember, hanem testet öltött Isten. Isten jött bele az emberi testbe, kívülről jött. Az Ő élete a legmagasságosabb és a legszentebb belépést jelenti ebbe a világba – a legalsóbb-rendű ajtón keresztül. Urunk születése valóban advent – idejövetel volt – felülről.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2022. december 23.)

János evangélista nem a karácsonyi történettel kezdi könyvét, hanem annak lelki történésével, azaz míg mások egy kis gyermek születését látják, addig ő elmondja, hogy mi is történt valójában. A lényeget summázza. Nem hiába, a negyedik evangéliumnak a szimbóluma a sas, mely átlátja a magaslati távlatokból az egészet és a dolgok közötti lényegi összefüggéseket. A kilencedik vers azt mondja, hogy Jézus az igazi világosság, aki különleges fényt hozott erre a világra.

Continue Reading →

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást.” (Szent János apostol ev. 13:34)

Nagy öröm látszott beteljesedni Joachim és Anna életében, hiszen Mária nevű gyermekük élete egy egészen új világ kezdete.
Az angyalok számára felfoghatatlan, az emberekre nézve felséges, örök idők óta elrejtett dicsőséges titok, Anna ölébe oda helyezi az isteni leányzót, a gyermekként hordozott Máriát, kit a minden idők Királyának hajlékául szemelt ki, kihez tiszta szívvel esdünk így kiáltván: „Imádd, mint a kereszténység Szószólója, Fiadat és Istenedet érettünk, hogy üdvözítse lelkünket.”
MENNYBŐL JÖVÖK MOST HOZZÁTOK,
ÉS ÍME, NAGY JÓ HÍRT MONDOK,
NAGY ÖRÖMET MAJD HIRDETEK,
MELYEN ÖRVEND TI SZÍVETEK

Continue Reading →