Az ember kíváncsisága szinte kielégíthetetlen. Tudásszomjának nincs határa. Nyughatatlan energiával kutat, fürkészi az ismeretlent. Úgy is mondhatjuk, hogy az ember egész élete felfedezőút. Mindig kérdez, vizsgálódik, keres, és sohasem nő ki a gyermekkor véget nem érő „miért”-jeiből.
Saul király Jonathánnak és a szolgáinak azt a parancsot adja, hogy Dávidot öljék meg. Jonathán, mivel kedvelte Dávidot, tudomására adta apja szándékát, és így Dávid Sámuelhez menekül. (1Sám 19). Ilyen körülmények között íródott meg ez a panasz-ének. A második és harmadik versekre figyeljünk most, és mindenekelőtt, azt helyezzük a szívünkre, hogy Dávid, amikor megtudja, hogy életére akarnak törni („anélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!” 4. vers), ő Istenhez fordul.
Istent nem lehet sem meglepni, sem megelőzni. Mindig Ő teszi meg az első lépést, Ő minden „kezdetben” jelen van. Isten már az ember létezése előtt cselekedett. Mielőtt az ember elkezdené Istent keresni, Isten már keresi őt. A Bibliában nem azt látjuk, hogy az ember tapogatózik Isten után, hanem azt, hogy Isten nyúl az ember után. Sokan úgy képzelik el Istent, hogy kényelmesen ül távoli trónján, magányosan, tartózkodóan, érdektelenül, és teljesen közömbös számára a halandók sorsa, akik talán csak okvetetlenkedő jajgatásukkal bírhatják rá, hogy tegyen valamit érdekükben.
Kedves Testvérek! Hálás szívvel köszönöm a gyászoló család nevében a sok vigasztaló levelet, üzenetet, telefonhívást, mellyel együttérzésetekről tettetek bizonyságot és…
Egy ember hívő életének és jellemének nem az a próbája amit az élet kivételes pillanataiban cselekszik, hanem amit rendes körülmények között tesz, amikor nem történik semmi óriási nagy, vagy izgató dolog. Egy ember értékét mindig a megszokott dolgokkal szemben tanúsított magatartása méri le, amikor nincs színpadi megvilágításban. Nehezünkre esik lépést tartani Istennel; azt jelenti, hogy szellemileg kifulladsz.