Nagypéntek délután Jézus meghalt a kereszten. A bámészkodó sokaság és a Jézust sirató rokonok bementek a Golgota hegyéről a városba, mert este hatkor kezdődött a szombat, és abban az évben arra a napra esett a nagy páska ünnep is.
A Szentírás egyik legmegrendítőbb fejezete nyílik meg előttünk ószövetségi napi igénk üzenetét olvasva.
Krisztus a kereszt titka, Isten hatalma
A vallásos ember számára megbotránkozás.
A világi ember számára bolondság.
Akik pedig üdvözölnek, azoknak Isten ereje.
„És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük”
(I. Kor. 1. 22-23)
Amikor Jézus a földön járt, a megfeszítéséig, sőt a mennybemenetelig ez volt a keresztyénség terjedésének legfontosabb módja… látták Őt, megismerték Őt, és elmondták másoknak is, akik találkoztak vele, megismerték őt és elmondták másoknak is… És azok akik látták és hittek, életre születtek, egyszerre életük lett, és nem csak „földi”.
Jézusnak ezeket a kemény szavait csak úgy tudom most továbbadni nektek, hogy ott van bennem a szorongás, hogy bár csak senkinek ne kellene megkóstolnia ezt a szörnyűséget. Mert ez valami elképzelhetetlenül rettenetes lehet: egy örökkévalóságon át az Isten hiány miatt szenvedni. Egy elrontott döntésnek a következményeit szenvedni úgy, hogy valaki Isten szeretetét visszautasította, és ezen az állapotán már nem lehet változtatni. Mert nem azok kárhoznak el, akik bűnösök, hanem azok, akik bűnösök akarnak maradni.
Jól jegyezzük meg, hogy hallgatnunk kell Jézus Krisztus szavára, ha azt akarjuk, hogy Ő is meghallgasson minket. Ha nincs fülünk Krisztus számára, neki sincs füle a számunkra. De amilyen mértékben odahallgatunk, olyan mértékben hallgat Ő is reánk.