Alapige: 1Thessalonika 4,13-14. „Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységök. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a Jézus által ő vele együtt.”
Amikor az Úr személyesen jelent ki valamit, nem valamelyik szolgáján keresztül, akkor szava különlegesen jelentős a hívő számára. Itt azt jelenti ki, hogy Ő maga gondozza tulajdon szőlőjét. Nem bízza másra, hanem személyesen ügyel rá. Vajon, akit Isten maga gondoz, lehet az nem jól gondozott?
Igazi, felfokozott hangulat uralkodhatott Jeruzsálemben. Az emberek lassan már készülődtek haza, nagyon sokan az otthonra gondoltak. Arra, mit mondanak el, mit osztanak meg a többiekkel. Sokan a csodákról, a gyógyulásokról akartak beszámolni, hogy találkoztak Valakivel, aki bizonnyal a Messiás!
Krisztus a mi bűneinket hordozta, a bűn pedig elszakít, elválaszt Istentől. Bűneink az Atya és a Fiú közé kerültek. Az Úr Jézus, akinek öröktől fogva, még földi élete alatt is töretlen közössége volt Atyjával, most egy pillanatra mégis megtapasztalja az elhagyatottságot. Krisztust bűneink a pokolba juttatták. Átélte az Istentől elszakadt lélek gyötrelmeit. Amikor bűneinket magára vette, a mi halálunkat viselte el, és így elszenvedte helyettünk az Istentől való elszakadás büntetését, amit mi érdemeltünk volna meg bűneink miatt. „Váltságul adta önmagát mindenkiért.” (1Timotheus 2,6)
Ulrich (Huldrych) Zwingli 1484-ben született a svájci Wildhaus községben. Iskoláit Baselben és Bernben végezte, majd a bécsi és baseli egyetemeken tanult. Elsősorban a bölcsészettel és a humanizmussal foglalkozott.
1506-ban Glarus plébánosa lett, itt figyelme a középkori teológiáról fokozatosan a Szentírás felé fordult és egyre inkább azonosult a reformáció tanaival.