Isten szolgájának oly sokszor kell egyedül megállnia, hogy már nem is tudja magát egyedül. Keresztyén életünk első szakaszán sok csalódás ér: emberek, akik világító fáklyák voltak, ellobbannak, akik pedig egykor mellettünk álltak, elszakadnak tőlünk. Meg kell ezt szoknunk, hogy észre se vegyük, ha egyedül maradunk. „Mindnyájan elhagytak… de az Úr mellettem állott” (2Tim 4,16-17).