Napi ige és dicséret (2023. május 27.)

„A magvető az igét veti” (14). Jézus volt az a magvető, aki Isten Országának és az üdvösségnek a jó hírét elhozta nekünk. Megváltásunkat ő maga szerezte meg halála és feltámadása által! A mi bizonyságtételünknek ezért már őróla kell szólnia, és ne keserítsen el bennünket, hogy van, amikor ez eredménytelennek látszik. Ő gondoskodik arról, hogy jó földbe hulljon az igehirdetés magva, és sok gyümölcsöt teremjen (20).

Continue Reading →

„Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel” (Apostolok Cselekedetei 2:47)

A mennybemenetel egy korszakot zárt le Szent Urunk, Édesanyja és az apostolok életében.
A theologia eme misztériumának titkát egy szenvedő magyar költő fogalmazta meg legszebben, mindnyájuk érzését imádkozta papírra két sorban:

„Oly idegenül tündökölt a menny még
S oly szédítőnek tűnt a végtelenség.”
(Juhász Gyula: A föltámadott)

Visszaérve Jeruzsálembe a Felsőházba, Mária az első közös imádkozás után nagy tapintattal magára hagyta a 11 tanítványt.
A búcsú mély lelki megrendülése csendességre hívott most mindenkit.
„Maradjatok csak gondolataitokkal, elmegyek a közeli dombokra búzavirágot szedni, láttam jöttünkben, hogy milyen csodálatos kék színben pompáznak”

Continue Reading →

A SZENTLÉLEK VEZETTE KERESZTYÉN ÉLETREND

Lekció: Péter apostol pünkösdi prédikációjában mondta: „’Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten; azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.’ Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ’Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?’ Péter így válaszolt: ’Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Continue Reading →