Mindnyájan ismerjük, hogy milyen az, amikor valaki megjátssza magát: nevet, mikor pedig szomorú; gazdagságot mímel azzal, amit csak hitelbe szerzett; álarc mögé rejtőzve hamis képet ad magáról. Ezt nagyon nehéz elviselni akkor is, ha mi magunk is naponta többféle mezbe bújunk, sokféle szerepet játszunk. Azt mégsem szeretjük, ha hamis látszatot keltve állunk szemben egymással. Az emberekkel való érintkezésünkben az őszinte valóságot keressük.
Az élő Isten ugyanúgy Istene a természetnek, mint a vallásnak: annak, ami szent és annak, ami világi. Úgy látom, hogy a keresztyének mindig zavarba jönnek, amikor erre ráébrednek. Minden dolog megszentelt, abban az értelemben, hogy minden Istené, és semmi nem világi abban az értelemben, hogy Isten ne tartana rá igényt. A fizikai világot Isten teremtette, ő tartja fenn, és ma is érvényes az, amit annak idején megállapított róla, hogy az „jó” (1Mózes 1,31). Minden jó, amit Isten teremtett, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz.