A természettudományos igénnyel elkészült film drámai hatást tett a világ épített örökségét tanulmányozó tudósok elitjére.
De egy jurta?, egy kör alakú falu?, egy egészen ősi szakrális rend mitől lehet érdekes a XXI. században?
A megértésben mindig segít az Evangélium.
A pünkösdi Evangélium leírja az Apostolok Cselekedetei mű 28 fejezetében: hogyan született meg az Egyház, hogyan indult el misszió szolgálatában betölteni Krisztus Urunk parancsát, milyen nehézségekkel nézett szembe az új közösség abban a világban, ahová Isten állította őket!
11 lelkes ember, és 3000 újonnan megkeresztelkedett zsidó-pogány hátterű keresztény mire lesz képes egy ígérettel? egy paranccsal? egy reménnyel?
Jézus Krisztus kereszthalálában Isten a legmélyebbre hajolt le hozzánk. Ott hajtotta végre Isten a bűn fölött az ítéletet. Ott történt meg a világtörténelem legnagyobb mentési akciója. Isten Fia elhagyta a mennyet és szolgai formát vett fel: „… megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil. 2,8). H.W. Beck találóan írja le a helyzetet: „A kereszten nem valaki tudatosan játszotta el a csődbe jutott ember szerepét – mintegy példaképül az ideológiák és utópiák későbbi sok mártírja számára! Nem: Ez az ember a kereszten félreérthetetlenül Isten volt”.
A tűrés nem közönyösség. A tűrés erős sziklához hasonlítható, amely minden viharral szembenéz. A tűrés forrása az, ha látjuk Istent, mert ez belsőleg megvilágosít. Mózes nem azért tartott ki, mert helyes fogalmai voltak a jogról és kötelesség-teljesítésről, hanem mert látta Istent. „Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.” (Zsid. 11,27). Aki látja Istent, az nem egy ügynek, vagy külön célnak szolgál: magának Istennek szolgáltatja ki magát.
Amikor Péter megemlékezik Júdásról, nem követi a világi propaganda által leszögezett ősi és mindig bevált elvet: Bármi történik; ha hallgatunk róla, előbb-utóbb azt hiszik, hogy nem is történt meg!… Ha valami nem történt, de sokat beszélnek róla, lassan olybá veszik, hogy megtörtént.
Isten ajándékai nem csak saját testünk és lelkünk épülésére adatnak. Urunk legtöbb ajándékát azért kapjuk, hogy azokkal másoknak is szolgáljunk. Keressük meg ma is, hogy kinek nyújthatunk akár egy kis vigasztalást, otthonosságot, „fészket”, fájdalmaiban enyhülést. A kicsi kezdeteket is meg kell becsülnünk, mert nagy áldások fakadhatnak belőlük (31–32).