Egyetemes emberi gondolat, hogy a bírói hatalom Istené.
Ő egyedül igaz, bölcs és mindenható.
Ő adja a bírói hatalmat a királyoknak, papi fejedelmeknek, bíróknak.
A bíró tehát isteni funkciót gyakorol, ezért a zsoltár némi iíróniával isteneknek nevezi őket.
Dávid király mélyről jött!!! Ismerte a puszta világát, a mező természetét, a munka keménységét, a kirekesztettség keserű valóságát, az elnyomottság kilátástalan holnapját.
Visszatekint a teremtés hajnaláig, a kezdetekig,
Jakab azt írja, hogy a lovakat nem lehet zabla nélkül irányítani; így az ember sem irányíthatja életét jól, nyelve nélkül. Dávid érezte ezt, amikor ezt írta: „Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat” (39. zsoltár 2.). Még Mózesről, a zsidó nép nagy fiáról is ezt mondja az Ige: Oktalanul beszélt szájával.
Vajon milyen korú lehetett ez a gazdag? Fiatal, aki tele volt tervekkel, aki élvezni akarta az élet és a jólét adta lehetőségeket? Vagy középkorú, aki a bekövetkezhető szűk esztendőkre is gondolt, és ezért akarta a többletet tartalékolni? Netán öreg, akit meglepetésként ért a váratlanul bő termés és hirtelen nem tudta, mit kezdjen vele? Nem kellene inkább bölcsnek előrelátónak gondolnunk, akitől tanulni lehetne? Még akár üzleti ügyességet is, mert a tartalékolt gabonával arra spekulált, hogy egy szűk esztendőben felszökik az ára és ő akkor fog igazán jól járni. Isten – Jézus példázatában – bolondnak mondja ezt a gazdagot.
Jézus figyelmeztetése, hogy ne szégyelljük Őt, arra mutat, hogy Ő tudta, milyen könnyen beleeshetünk ebbe a hibába. „E parázna és bűnös nemzedék előtt” – tette hozzá. Tehát azzal is tisztában volt, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Nem becsülte le az Istent nem ismerő környezet légkörének hatását. Ő már előre látta, hogy egyháza kisebbséget fog alkotni ebben a világban. Ahhoz pedig bátorság kell, hogy ne a többség, hanem a kisebbség mellett álljunk ki.
Az Egyiptomból való szabadulás után a pusztában vándorló Izráel népe zúgolódott Isten ellen. Ekkor Isten mérges kígyókat bocsátott a táborra. Nagy volt a rémület, sokan meghaltak, mert a kígyók mérge halálos volt. A halálra szántak számára Isten szabadító üzenete nagyon egyszerű volt: „Csinálj egy rézkígyót, tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha feltekint arra” (4Mózes 21,8).
